Tudósító: Klész Imre
Forrás: junioreurovision.tv
Azerbajdzsán dala szabálytalan – 12 ország helyett 13-ból fognak szavazni – A versenyt a kétszeres győztes Fehéroroszország kezdi – Magyarország elutasítja a Junior versenyt
Mint ahogy a felnőtt versenyen, a Junior versenyt is megelőzi a delegációvezetők találkozója, ahol nagyon sok fontos dolgot jelentenek és mutatnak be.
Most is azzal kezdődött a nap, hogy a delegációvezetők átadták a felvételeket a versenydalokról az esemény szervezőinek, hogy azok megvizsgálhassák a művek szabályosságát. Azerbajdzsán két napot kapott arra, hogy átdolgozza a versenyzőjük dalszövegét, ugyanis egy teljesen angol nyelvű számot mutattak be. A szabályok szerint maximum 25%-ban tartalmazhat angol szöveget egy Junior versenydal. Így a problémás szöveg fennmaradó részét azeri nyelven fogjuk hallani.
Miután befejeződött a dalok vizsgálata, bejelentették, hogy a 12 résztvevő ország ellenére 13 ország fog pontokat osztani a szavazáskor. A 13. ország valójában egy zsűri lesz, ahol a 12 résztvevő országból egy-egy 10 és 15 év közötti, zeneileg képzett zsűritag fog szavazni, ezek összesítéséből fog megszületni a 13. ország zsűrije. Ezeket a pontokat a versenydalok befejezte és a pontosztásos körkapcsolás kezdete között, az egyik vendégprodukció meglepetés vendége fogja bejelenteni. A pontok bejelentése természetesen azzal kezdődik, hogy idén is mindenki kap 12 pontot.
A múlt hétvégén megszületett a rajtsorrend is. A sorsolást a december 1-is show házigazdái, azaz Kim-Lian van der Meij és Ewout Genemans vezette. A következő sorrend született meg:
01 Fehéroroszország
02 Svédország
03 Azerbajdzsán
04 Belgium
05 Oroszország
06 Izrael
07 Albánia
08 Örményország
09 Ukrajna
10 Grúzia
11 Moldova
12 Hollandia
Az idei verseny jelmondata a „Törd meg a jeget” lett, így a színpadi látvány egy jeges világot próbál bemutatni.
A Junior Eurovíziós Dalfesztivál 2012. december 1-én 20:15-kor kezdődik. Az érdeklődők a versenyt a résztvevő országok tévécsatornáin és a junioreurovision.tv internetes közvetítésén keresztül nézhetik meg. A Magyar Televízió és Magyarország nem vesz részt és nem is közvetíti az eseményt.
Legutóbbi hozzászólások