Szeretném az elején leszögezni, hogy nem szeretnék senkit megbántani!
A Velvet.hu-n és a Facebokon olvastam néhány mondatodat, amivel sajnos nem tudok egyetérteni, mert nem lehet, de természetesen a magyar olyan, hogy hajlamos a dolgok mögé NEM nézni és így sikerül rengeteg negatív gondolatot, véleményt gerjeszteni. Sajnálom!
A Compact Disco szereplése az Eurovízión, szerintem egyáltalán nem volt rossz, hiszen 42 induló közül a 24. lett. Ezt a helyezést pedig rosszként beállítani jogtalan, és az országunk megítélésére kenni meg végképp alaptalan! Miért is? Ne keverjük a politikát és a zenét! Politikai és blokkszavazás? Ugyan már! Ébresztő emberek! Ismeri valaki a földrajzot és a történelmet! A közös múlt, közös gyökerek, azonos ízlés világ és kultúra, valamint az hogy az előadók egymás országaiban ismertek, rajonganak értük, kivédhetetlen! Kiküszöbölhetetlen, hogy ne menjen néhány pont a szomszédnak. Akár a maximum is! Én is a testvéremre szavaznék, ha tehetném! Ez természetes. Egy izlandi dalra kevésbé fog szavazni egy albán vagy egy izraeli TV néző, hisz a zenei kultúrájuk igencsak távol áll egymástól, hacsak nem állnak elő valami olyannal, ami kultúrától független és emészthető mindenkinek.
Azt mindenki észrevette, hogy az ex-YU és ex-CCCP, valamint a skandináv országok a magas pontokat egymásra dobálták, azt pedig már senki nem látja, hogy esetleg az alacsonyabb pontokat honnan kapja egy ország, illetve kinek adja? Ha skandináv blokk működik, akkor a norvég dal miért lett 26. összesen 7 ponttal? Szerbia miért nem kapta meg a 12 pontját Boszniától, Macedóniától? Miért kapott Szerbia 10 pontot Írországtól, Norvégiától vagy épp Máltától? Talán Máltán olyan sok a szerb vendégmunkás? Albániának miért adott Magyarország 8 pontot? Hogy lehet az, hogy Svédország egyetlen országtól nem kapott pontot, lehet, hogy mégis jól össze volt rakva a dal és a színpadkép? Igen! No, és a nagymamák összesen egy darab 12 pontot kaptak a testvéri Fehéroroszországtól! Még a verseny előtt megírtam, hogy az udmurt nagyik győzni fognak, melléfogtam, mert csak a második helyen végeztek, de majdnem igazam lett. Aki évről évre követi a versenyt az egész másként fogja fel a dalokat. Elismerem, hogy nem minden dal minőségi, de az embereknek legtöbbször nem a minőség kell, hanem a könnyen fogyasztható cukormázas édesség. No, és hogy egy római császár, Néró szavaival éljek: „A népnek kenyér és cirkusz kell!” Magyarország a kenyeret odaadta, de a cirkusz elmaradt. Ne gyártsunk összeesküvés elméleteket, mert a zene szubjektív! Tehát ami tetszik nekem, az nem tetszik a szomszédomnak. Ami tetszik a szomszédomnak, nem tetszik a feleségemnek stb.
Recept? Ilyen nincs. Annak ellenére, hogy most már több mint 30 éve követem a Dalversenyt (Fesztivált), nem minden évben szavazok, mert nincs mindig kiemelkedő produkció az én fülemmel hallgatva sem. Miért is érdemes nézni? Az ember hall valami újat, ami esetleg megfogja és érdemesnek tartja arra, hogy az előadó lemezét megvásárolja. Mire is szerettem volna kitérni? Nincs recept, hogy milyen dal nyer majd jövőre vagy máskor. Idén olyan emberek ültek le a TV elé, akik vették a fáradtságot és szavaztak valamelyik dalra, így vagy úgy. Jövőre pedig lehet, hogy egész más típusú emberek fognak a képernyők elé ülni, más ízlésűek, akik egészen más stílusú dalokra fognak majd szavazni. Az előrejelzésekre pedig az esetek többségében nem szabad hagyatkozni.
De maradjunk az országunk és az országok megítélésénél. Magyarország megítéléséről mi magunk tehetünk! Ugyanis olyan időszakot élünk, hogy bárki került volna az ország élére, nem lett volna könnyű helyzete. Visszacsinálni meg már nem lehet, tehát menni kell előre. Az meg, hogy elégedetlenkedünk, nem vezet sehová. Megoldások kellenek, amelyek előre viszik az országunkat! Lehetne sorolni a külföldi példákat. Végeredmény: nem az országunk megítélésén múlott a helyezésünk, sem tavaly, sem idén!
No, és a saját magunkat lejáratókról is szóljak néhány szót. Mi a gagyi és mi nem? Mi a lopás és mi nem? A gagyi mindenkinek más. Lásd Pa-Dö-Dő. Ugye senki nem gondolja azt, hogy a Pa-dö-dős lányok minőséget tettek le az asztalra? Mindösszesen azt tették, ami a népnek kellett: Kiabálj, Szása, Szabó János, stb.. Dalaikat egy ország ismeri. Személy szerint egy fillért sem adtam soha Pa-dö-dő hanghordozóért, nem is fogok! Ettől függetlenül, úgy gondolom, hogy egykor régen, ha képviselték volna hazánkat az Eurovízión, jól szerepeltek volna. Az egyik Interpop Fesztiválon – amelyet Siófokon rendeztek – a Pa-Dö-Dő A tengerész című dallal vált ismertté.
Lopásról ma már nem igazán lehet beszélni, hiszen olyan mennyiségű előadó, olyan tempóban ontja a dalokat, hogy a hasonlóságok elkerülhetetlenek. Erre nem is pazarolnék több szót.
Egy szó mint száz: ki kell állni, egy jó produkciót kell színpadra állítani, és emelt fővel lejönni a színpadról még akkor is, ha esetleg nem jutunk a döntőbe. Nem megnyerni kell az Eurovíziós Dalversenyt, vagy az X-Faktort, a Megasztárt és a Csillag Születik versenyeket, hanem a műsorban szerzett ismertséget kell jól használni. Semmit sem ér az első hely, ha holnap elfelejtenek. (1979-ben a Dzsingisz Kán együttes a 4. lett és a mai napig ismert a zenéjük, míg az első helyezett izreaeli formációról semmi hír.1983-ban Ofra Haza Izrael színeiben indult és még Magyarországon is kiadták a lemezét, sőt az Im nin alu című dalát magyar nyelven is elénekelték). Az ilyen, és ehhez hasonló példákat pedig még sokáig lehetne sorolni!
Még egy utolsó gondolat! Mit tett volna a Compact Disco, ha még mindig élne az a szabály, amit 1999-ben eltöröltek? A szabály értelmében, minden ország a saját hivatalos nyelvén kell, hogy előadja a dalt, mellyel képviseli az országát. Eddig minden indulónk dalának volt magyar és angol nyelvű változata, remixe stb. (kivéve Charlie-t és Szigeti Csabát). A Compact Disco is kiadott egy remix albumot, sajnos magyar nyelven nem hallható a Sound Of Our Hearts című dal. Többen kérdezték már tőlem, hogy miért nincs a dalnak magyar nyelvű változata. A válasz lehetőségét minden esetben átadtam volna az együttesnek, viszont megtisztelve érezném magunkat, ha legalább ezt az egy dalukat anyanyelvünkön is hallhatnánk egyszer. Sok előadó fontosnak tartja, hogy a dalt, mellyel országát képviseli, anyanyelven vagy anyanyelven is elénekelje!
Én a Facebookon olvastam Bérczes Ádám „konklúzióját”, szerintem teljesen felesleges volt ezt a közleményt kiadni, és a konklúziója is téves, politikai síkra terelni az egészet pedig ártalmas az együttes megítélésére nézve is. Nem tartanak ők még ott a karrierjükben, hogy megengedhessék maguknak a politizálást. Ezt egy menedzser ne tudná?!
Kedvelem a fiúkat és a zenéjüket is, de erre a közleményre semmi szükség nem volt. Arra pedig, hogy „támadják” őket, hát Istenem, aki kiáll az emberek elé, az egyben ezt is vállalta, másrészt nem kell minden kesztyűt felvenni, amit elénk dobnak! Viszont a szereplésükkel és a „támadásokkal” egyértelmű médiaismertségre tett szert az együttes, úgyhogy ők csak profitáltak ebből az egészből, Beginek meg nem kellene mindenre ugrani, tanulja meg kezelni a heves vérmérsékletét.
A Compact Disco jól zenél élőben is, Csaba jól énekel, volt alkalmam látni és hallani őket a Belfeszten.
Robi! Minden elismerésem, ezt legszívesebben előre elolvastatnám mindenkivel, aki jövőre pályázatot ad be a Dal című műsorba, aki eddig indult, aki eddig újságíróként/előadóként szakbarbár kritikával illette a versenyt… Az összes mondattal egyet tudok érteni, ez korrekt lett! 🙂
Még annyit tennék hozzá, hogy az ország megítélése tényleg elég rossz. Egy osztálytársam volt kint Görögországban egy egyesülettel, két hétre, és azt mondták neki, hogy majdnem minden magyart szívesen látnak, csak a kormányunkról ne kelljen hallani. Említették Orbán Viktort is neki. Elég gáz, hogy egy vendéget egy idegen országban így fogadnak, és el tudom képzelni, hogy a Compact Disco erre is (nem a konkrét esetre, hanem a jelenségre) próbált célozni abban a bizonyos nyilatkozatában. Azt viszont ne gondolja senki komolyan, hogy valaki emiatt ne szavazna ránk, amikor arra kerül a sor! Én szavaztam eddig egyszer az oroszokra (2009), egyszer pedig a moldávokra (2011)! És akkor is rájuk szavaztam volna, ha például finnek, örmények, szlovákok, vagy spanyolok lettek volna! Azért, mert a produkciót nézem, mint bárki, aki leül Eurovíziót nézni. A németek megítélése szerintetek jó? Szegény Lenát annak idején mennyien lenácizták (bocsánat, hogy ilyen dolgokat leírok…)! Mégis nyert? Igen! Azt hogy miért, azt mindenki láthatta! Nem a blokkszavazás miatt, és nem is azért, mert a németeket mindenki annyira imádja Európában… Csak letették az asztalra a „cirkuszt” és a „kenyeret”. Ennyi!
Kedves Róbert! Ez egy nagyon korrekt cikk. Gratula érte! Szinte mindennel egyetértek, 1 kivétellel. Nem kellene ennyire nyomni ezt a „saját anyanyelven KELL elődani a dalt” gondolatot. Teljesen jól tette a Compact Disco, hogy nem egy kevert dallal ment, mert annál gagyibbat el nem tudok képzelni, hogy magyar is meg angol is egy szám. Sokkal többen megértik az angolt és ennek a DAL-nak üzenete volt. Nagyon mély üzenete. Lehet, hogy a cirkuszi parádéban a középmezőnyben végeztek, de a Sound of Our Hearts-nak élete van továbbra is. Nem egy ország rádiója játssza és külföldi listákon is szép helyezéseket ér el. A nemzetközi visszajelzések szinte kivétel nélkül pozitívak, támogatóak és nem értik az emberek, hogy miért csak 24. lett. Én nagyon büszke vagyok az együttesre és örülök, hogy ők képviseltek minket. Nagyon erős produkcióval álltak ki és egy igazán fantasztikus dallal.
Inkább arról ír, hogy a dalnak készülhetett volna egy magyar verziója is, csak nekünk, meg az érdeklődő külföldieknek. Főleg, ha már készült egy ilyen maxiszerű lemez is. Titkon én is remélem, hogy mondjuk A Dal jövőévi döntőjében magyarul halljuk majd.
Köszönöm!
Igen Zsolti pont arra gondoltam, hogy én igénylem, hogy egy versenydalnak legyen magyar nyelvű változata is. A versenyen meg, hogy milyen nyelven adja elő az együttes, énekesnő vagy énekes, én teljes mértékben rájuk bízom. Énekeljen azon a nyelven amelyiken úgy érzi, hogy a leghitelesebb tud lenni! Az együttesre pedig természetesen én is büszke vagyok!
Csatlakozom.Tényleg jó összefoglalás!A nyelvi kérdésben is egyetértek…ezt kéne megjelentetni a sok szemét helyett:D
„olyan időszakot élünk, hogy bárki került volna az ország élére, nem lett volna könnyű helyzete” – ezt a részt témán túlinak érzem, ettől eltekintve egyetértek. A negatív megítélésnek nincs olyan ereje, hogy az amúgy megérdemelt helyünktől ilyen távolra csússzunk, de ezt már sokszor mondtam. Eszembe nem jutna a fehérorosz dalt úgy megítélni, hogy közben az ország vezetésére gondolok (ettől teljesen függetlenül ítéltem rossznak 🙂 ). Aki ilyet másról feltételez, talán magából indulhat ki, és így magáról is állít ki bizonyítványt. Az Eurovízióhoz kell egyfajta nyitottság, érdeklődés más nemzetek felé, mert ha erre valaki nem képes, miért is ülne le fura népségeket nézegetni órákon át? Aki azt hiszi, hogy a műsor egy kifejezetten jó apropó arra, hogy a szerencsétlen dán néző Viktor Orbán aktuális lázálmait vitathassa meg családtagjaival, hogy aztán jól ne szavazzon a magyar dalra, az maga is beszűkült gondolkodással bír.
Én még azzal egészíteném ki a bejegyzést, hogy már-már egészségtelen, amennyire véresen komolyan veszik itthon sokan a versenyt (mi rajongók nyilván, de az más tészta). Eltökéljük magunkat a színvonalasabb produkciók mellett, ez teljesen oké, de ha 1-1 rossz helyezés miatt (márpedig ez elkerülhetetlen lesz néha) csak dúlni-fúlni tudunk, akkor nem biztos, hogy van értelme a következetességnek.
Nemzeti döntőbe olyan ne is nevezzen, aki nem bírja a támadásokat, különösen Magyarországon… Én örültem a Compactnak, de most mintha nem tudnák, hogyan kommunikálják le a helyzetet. Vagy ha ezeket komolyan gondolják, akkor egy kicsit csalódtam bennük.
Azt hiszem megfogalmaztad a lényegét annak ami miatt a magyarok többsége így reagálja le a dolgot. Sajnos a rajongókon (rajtunk 🙂 ) kívül nagyon kevés embert érdekel hogy más nemzetek mivel rukkoltak elő és csak a magyar vonatkozás miatt nézik a műsort.Másnapra már nem is emlékeznek szerintem a dalok 80 %-ára mert nem is érdekli őket csak az hogy a magyarok hol végeztek. Éppen ezért lehet olvasni most is mindenhol hogy mi voltunk a legjobbak meg TOP 3-ba kéne lennünk. Holott ez önmagunk becsapása , jó volt a dalunk meg az előadás is de én abszolút megértem hogy nem szavaztak ránk (szerintem ha ez mondjuk egy dán dal lett volna én sem erre szavaztam volna , persze nehéz elvonatkoztatni).
Pontosan. És ezt bizonyítja, hogy a külföldi rádiók mennyi esc-dalt játszanak, itthon meg nagy szónak számít, ha közülük 1-2 felkerül néhány rádió repertoárjába. Holott semmivel sem rosszabbak a rongyosra játszott felhozatalnál.
Gabiii! Nem csak a magyarok írják, hogy a TOP 3-ba kellett volna lennie a Compact Disconak. Menj a youtube-ra, bármelyik CD video alatt nézelődjél az üzenőfalon (elődöntő, döntő, vagy a hivatalos videoklip). 90%-ban külföldEek írnak oda és szinte egytől-egyig ugyanezt írják, hogy minimum top 5-be várták őket.
Igen azt a videót olyanok keresik fel akik tényleg szerették őket és (talán) szavaztak is de menj bármelyik döntős ország videójához ugyanezt fogod látni 🙂
Mielőtt félre értené valaki én teljesen elégedett vagyok a szereplésükkel de ez most a 24. helyre volt elég. Persze végezhettek volna előrébb is nem mondom hogy ez a dal a 24. helyet érdemelte de a TOP 10-en kívül már semmi értelme a helyezésekkel foglalkozni mert ott már olyan kevés ponton múlik 1-1 helyezés és olyan sokváltozós a történet hogy a dal értéke a legkevesebb ami ilyenkor dönt. A TOP 10-el meg idén az oroszokat leszámítva semmi gond nincs (Őket is értem hogy miért vannak ott) azok a dalok kerültek be amik megérdemelték.
Nagyon egy rugóra jár az agyunk. 🙂 A versenyt nem úgy kellene felfogni, mint amelyik sorrendet állít fel a dalok közt, mert bár összesítést látunk, nagyon nehezen találnánk olyan embert, aki egyetértene a végeredménnyel. Ez a verseny csupán győztest választ. Az ausztrál szavazásból nagyon szépen látni, mennyire eloszlanak a 26 országra adott szavazatok. Ott Loreen 12%-kal nyert, 12%-kal! A második és az utolsó közt – ami nagy távolságnak tűnik -, csak 8% a különbség. Egy-egy helyezés között többnyire 1% alatti az eltérés, de van, ahol egytized sincs.
Én sajnos akármennyire is szeretnék nem értek egyet a fentiekkel. Bár nem vagyok egy „régi motoros” ESC néző (2007 óta követem rendszeresen figyelemmel a dalversenyt), de azt egyértelműen észrevettem, hogy sajnos a dalok többségében nem a színvonal szerint megy a szavazás. És Magyarország nem azért szokott ennyire -relatíve- negatív helyezést elérni, mert rossz lenne a megítélésünk Európában. Egyszerűen arról van szó, hogy egyedül vagyunk, mint a kisujjam. Ugyan mért szavaznának ránk a nyugat-európaiak vagy a szlávok? Mi nem vagyunk ex-Jugó tagok, vagy nyugat-európai nagyhatalom, nem vagyunk skandináv ország. A kultúránk, az identitásunk, a mentalitásunk egyik európai országéhoz sem hasonlít. A Compact Disco-ra is javarészt erdélyi, felvidéki és vajdasági szavazatok érkeztek. És pontosan erről van szó: egy erdélyi magyar már csak kötelességtudatból is a magyar dalra szavaz, de közben lehet, hogy sokkal jobban tetszik neki a svéd vagy az orosz dal, és ezzel nincs is semmi baj. És nagyon sokan ilyen alapon szavaznak, legyen akármilyen nemzethez tartozó.
A döntőben a pontok bemondása közben Gundi 10-ből 10-szer előre megmondta, hogy ez és ez az ország kinek adja majd a pontját, és igaza lett. Mért ne lett volna?
A másik meg, hogy az is egy hülye szokás, hogy egy-egy dalverseny alatt mindenhol azt szajkózzák, hogy a fogadóirodák szerint ez és ez a dal fog nyerni, ennek van a legnagyobb esélye. Ezzel csak azt érik el, hogy külön felhívják az emberek figyelmét bizonyos dalokra, kvázi nagyobb figyelmet kap, mint a többi, kiemelik a mezőnyből. Az elmúlt években folyamatosan így volt. Ha nem is nyert az a bizonyos dal, de az biztos, hogy előkelő helyezést ért el.
Ennyit akartam mondani, lehet rajta vitatkozni, ez az én véleményem. Üdv mindenkinek!
Sok pontban nem mondasz ellent.
Amikor 4-15-ig értünk el helyezéseket, nem voltunk egyedül? A cikk pont azt pedzegeti, hogy ha Svédország tökegyedül lenne, akkor is győztek volna (ha a lehető legszélesebb értelemben vett barátaik pontjait is elvesszük tőlük, ami jó pár 12-est fed, ÉS az oroszoknak adjuk, akkor is bőven másodikok).
A fogadóirodák témája nehezebb kérdés. Könnyen el tudom képzelni, hogy van befolyásoló ereje, de a fogadóirodáknak az a dolga, hogy eltalálják nyertest. Egyszerűen az történt, hogy jól végezték a dolgukat. Kicsit inkább fordítva működik a dolog, a felhajtás okozza szorzók esését, aztán persze ebből újabb felhajtás lesz, és innen már végtelen a kör. Egyébként ha már szajkózás, én a Jedwardot láttam folyni mindenhonnan (nem csak a színpadon, hahaha), és ehhez képest korántsem végeztek az élmezőnyben.
Nem igazán tartozik ide de jó lenne már látni a zsűri és közönség szavazatokat is külön-külön…ha jól emlékszem tavaly ilyenkor már nyilvánosságra hozták.
Nem tudok mit hozzátenni. Mega-giga lájk!
Azt a részt emelném ki, ahol azt ecseteled, hogy nem kell itt elsőnek lenni. Ügyesen ki kell használni a lehetőségeket, és szerintem ezt a srácok talán minden eddigi magyar indulónál jobban meg is tették.
Annyit jegyeznék meg: ha valaki elindul egy versenyen, készül rá, belead apait-anyait, úgy érzi, hogy szépen teljesített, és mégis a várakozásai alatti eredménnyel végez, természetes a csalódottság érzése. Az viszont rendkivül megnyerően csapódna le, hogy ezt magamban higgadtan vagy kevésbé higgadtan kezelem, és kifelé elegáns nyilatkozatokat teszek. Erre viszont nem biztos, hogy én is képes lennék.
A magyar nyelv nem tartozik a Compact Disco profiljába, egyedül Ákos-remixeket énekelt Csaba magyarul. Ezért aztán nem is érheti kritika őket.
Valóban nem tartozik a profiljába, egyet értünk! Viszont ezzel az egy dallal én kivételt tettem volna a helyükben és készítettem volna a remixek közé egy anyanyelvű változatot is. Nem kritika akart lenni, csak egy megjegyzés, kívánság, kérés, vagy kinek mi a jobb és megfelelőbb. Én Magyarországon élek (már és még), és bár mennyire is az angol a zene nyelve mindig szívesebben hallgatok magyar nyelvű dalokat. Természetesen nem zárkózom el a spanyol, olasz, francia, svéd, orosz és a dél szláv, stb. nyelveken előadott dalok hallgatásától sem.
Maga a SooH sem tipikus a profiljukban.
Egy Németországban élő török származású barátom írta az alábbiakat, miután elmeséltem neki, mi az általános nézet itthon a rossz helyezéseinkkel kapcsolatban:
„Viktor Orbán and Compact Disco are completly differently things. People wouldnt be affected in situations like this. Music and current policies arent the same.”
Egyébként azt is írta, hogy ahogy egyre többször hallotta a dalt, egyre jobban tetszett neki, és a döntőben már szavazott is ránk. 🙂