Eurovízió 2011: Ausztria ismét színpadra áll

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=9VdFY6vFiU0[/youtube]Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com, ebu.ch
Videón: Ausztria 2005

Sokan Németország győzelme után előre elkönyvelték az osztrák visszatérést, de ha valaki eleinte nem hitt a híreszteléseknek, már az is megnyugodhat: három év kihagyás után az ORF állami televízió megerősítette részvételi szándékát. A kiválasztás módjáról még nem született hivatalos döntés, igaz, korábban felröppentek pletykák, melyek szerint Anna F. vagy akár Dj Ötzi is képviselhetné nyugati szomszédunkat.

A legvalószínűbbnek mégis az tűnik, hogy az októberben induló „Helden von morgen”, azaz „A holnap hősei” című show győztese utazhat Németországba. Az ország 1966-ban Udo Jürgens dalával megnyerte a fesztivált, ám utóbbi jelöltjei egy picit gyengébben muzsikáltak: sem Eric Papilaya 2007-ben, az elődöntőben szerzett négy pontja, sem a 2005-ös, sokat emlegetett jódliprodukció nem volt elég a döntőbe jutáshoz.

Közben Liechtenstein is megtette a részvételhez szükséges első lépést: pályázott az aktív EBU-tagságért. Épp időben: a szövetség honlapja szerint évente kétszer, január 31-i és július 31-i határidővel van erre lehetőség.  A 35000 lakossal rendelkező miniállam köztévéje (1FLTV) nem idén mutat először érdeklődést az Eurovízió iránt, ám Peter Heeb  már szinte biztosnak nevezte a 2011-es debütálást egy helyi lapban.

Comments

25 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2011: Ausztria ismét színpadra áll” bejegyzéshez

  1. Madura Máté avatar

    Végülis, ha júl. 31-e a határidő, akkor most tudná/tudta volna a Duna TV megpróbálni … Ha valaki tud róluk valamit, az jelezze. kérem. köszönöm.

  2. MrSilesian avatar

    (… igen, ez én voltam, csak más névvel 😀 )

  3. virike avatar
    virike

    én semmit
    de sterintem ha csak rajtuk múlna biztos hogy közvetítenének és indítanának is jelöltet
    csak az a baj hogy nem rajtuk múlik
    ahoz kell pénz ahoz,az ebu-nak is bele kel eggyeznie!!!!!
    szóval ki tudja
    májusig még bármi megtörténhet!!!!!

  4. DDDTTTVVV avatar
    DDDTTTVVV

    Nyugi-nyugi-nyugi! Nem sokára infó lesz a Duna Tv-től! Feleslegesek a találgatások… már csak napok kellenek és többet fogunk tudni. 🙂

  5. virike avatar
    virike

    aztán ki tudja
    lehet hogy a napokból hetek lesznek a hetekből hónapok
    aztán már azt vesszük észre hogy nemsokára itt az esc és mi még nem tudunk semmit!!!!
    de remélem DDDTTTWW neked lessz igazad és napokon bellül többet fogünk tudni!!!!

  6. ubulthebest avatar
    ubulthebest

    Én örülök neki, hogy a sógorok visszatérnek 🙂 legalább egy pozitív eredmény, ha már az olaszokat nem sikerült visszacsábítani.
    A magyar indulóhoz meg annyit, hogy én reménykedek. 🙂 Van még idő a bejelentési határidőig 🙂

  7. MrSilesian avatar

    DDDTTTVVV = Duna TeleVízió 😀

  8. MrSilesian avatar

    Hát de nem? Lehet, hogy téynleg beadták a kérelmet; pozitívan elbírálják, és aug. mittudoménhanyadikán bejelntik, hogy MEGYÜNK! 😀 DeJóLenne :O 🙂

  9. virike avatar
    virike

    ja aj
    de jó lenne!!!
    🙂 de azér kiváncsi lennék hogy ha indulunk akkor kit küldenénk!!!!

  10. MrSilesian avatar

    Én már olyan lázban égek, hogy az sem érdekel, ha a Dolly Rollt küldjük; csak legyünk ott!!! 😀 Na jó, ezt én sem gondoltam komolyan. Valami együttes kéne; pl.: Holdviola, Crystal, BNF, vagy Unique… stb. sztem. 🙂

  11. ubulthebest avatar
    ubulthebest

    A BNF-et nem ismerem, de a többi jöhet, főleg az első kettő. 😀

  12. Máté94 avatar
    Máté94

    Ubul nem vesztettél sokat,ugyanis nem nagy szám az a banda.Holdviola mehetne,de az már sztem egyes országoknak „túl magyar” lenne.

  13. virike avatar
    virike

    a bnf-et én se szeretem!!
    söt inkább utálom!!!! 😛

  14. MrSilesian avatar

    Na, de a lényeg (sztem), hogy egy ütős együttes kell 😀

  15. Máté94 avatar
    Máté94

    Szerintem is 😀

  16. MrSilesian avatar

    Csak Istenem …. mondanának már valamit! 😀

  17. virike avatar
    virike

    ja ja!!!!! 🙂

  18. Nóri avatar
    Nóri

    támogatom a Holdviolát 🙂

  19. ubulthebest avatar
    ubulthebest

    OFF:

    A magyar Wikin Liechtenstein már biztosan résztvevő országként van jelölve, de az angol nyelvűn nem láttam. Valaki tud erről valamit?

  20. virike avatar
    virike

    á az összes wiki más ír!!!!!
    nálunk Liechtenstein már biztos indulo
    de lehet hogy mondjuk portugáliába meg még nem is tudbak erről semmit!!!
    szóvala wiki az mindent mond!!!

  21. MrSilesian avatar

    Mert még most bírálják el a 1FLTV tagságát az EBUnál; csak én már azóta másodmagammal megírtam a cikket a Liechtensteini Eurovízióról; és egy kicsit előregondolva bennhagytam, remélve, hogy bejelentik debütálásukat. Am már pedzegeti a 1FLTV… Nem tudom mi lenne a bölcsebb; hagyni, vagy kiszedni???

  22. ubulthebest avatar
    ubulthebest

    az én véleményem, az, hogy kiszedni…átteni a „lehetséges debütáló(k)’ csoportba…mert ez így még nem igaz…tavaly is úgy volt hogy indulnek, de mégse mert nem fogadták el atagságot, vagy lekéstek valamit, már nem is t’om pontosan…

  23. virike avatar
    virike

    szerintem mindegy!!!!
    ez is csak 1 lap amit kedved szerint szerkeszthetsz!!!!!
    ha nem indulnak akkor simán ki lehet venni őket onnan!!!!!
    szóval szerintem tegyél úgy ahogy akarsz!!!!!!!!!