Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
Hosszú volt a mai nap: 12 ország kapott esélyt arra, hogy a teljes menetfelszereléses próba előtt még kapjon fél órát a produkció tökéletesre csiszolására. Van, akinek sikerült!
Albánia kezdi a napot, az énekes középen, egyik oldalon a vokál, másikon a hegedűs. Fehér fények jelennek meg a sötétben, de a színek kékre és lilára változnak a dal alatt.
Egy erős görög dal próbál behajózni a fináléba annak ellenére, hogy a kamera lemarad a dobverésről, így fölösleges dobolni a színpadon.
A portugálok mikrofonjával volt probléma. Nagyon szép kameraképek a cseppek mögül, Filipa szebben énekel mint valaha.
A macedón énekes sötétbe öltözött, a táncosok meg épphogy nem meztelenek. A kamerával még vannak problémák.
Rengeteg szárazjég jár a fehéroroszoknak. Még mindig erőltetik a lepkeszárnyakat. A szerpentinek bedobálása teljesen átlagossá silányítja a produkciót, és a kiejtéssel is gondok vannak, a vokál viszont egyre jobb.
Az izlandi lányok vörösben, a fiúk feketében. Jó kameraképek, amire a dal rátesz még egy lapáttal. Ennek a dalnak lesz olyan közönsége, akik szavazni fognak rá.
Túl lő a célon Litvánia az ezüst rövidnadrágokkal! Mindenesetre érdekes nyitány lesz.
Az örmény Eva mellbedobással szeretne döntőbe jutni. van egy kis piró is.
Az izraeli delegáció láthatóan nem elégedett, mert hosszú tanácskozás követett minden énekpróbát. Néhány kameraszög szörnyű. Kell ez a zsűrinek?
A dánok nem javultak. A hölgy túl mélyen énekel, a férfi pedig hamisan és nem is törődik vele. A kameramozgás a vége felé teljes káosz. Izgulhatnak.
(A svájci és a svéd produkcióról elmaradt a riport)
Comments
11 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2010: A hatodik nap próbái” bejegyzéshez
Hát hát bocs de örülök a negatív kritikáknak,dánia és izrael
részéről/győzelemre esélyes mind2/mert Safurának kell győznie.
dániát birom de ha egyszer vannak jobbak…
azt hittem hogy linkeket is fogunk kapni a próbákról 🙁
a big4 & norway próbái:
spain: http://www.youtube.com/watch?v=XTLbSyEjAP8
norway: http://www.youtube.com/watch?v=Oa6lbXcKJGs
france: http://www.youtube.com/watch?v=I_oTkqbjQzQ
UK: http://www.youtube.com/watch?v=utdxPDrlkc0&feature=channel
Spanyolország:Nagyon jó,nagyon kedvenc! XD
Franciaország:Az a fenék XD..Királyság:)
UK:A színpad jó,a dal szörnyű.
Németország:Elmegy..
Norvégia:Az előadó hajával kezdjenek valamit 🙂 amúgy nagyon tetszik 🙂
(Teljesen be vagyok zsongva..már csak hármat kell aludni XD )
germany: http://www.youtube.com/watch?v=2HvxL9N_Eb8
Na a 4 nagyról a véleményem:
Norvégia: átlagos ballada..nem rossz ugyan de nem kiemelkedő
Anglia: tetszik a dal és a színpad is. Én szeretem ezt a zenét.
Németország: NAGYIN JÓ!!! Remélem megnyeri. Hajrá Lena (szép ovációt kapott a dal végén :D)
Spanyolország: nem tetszik, rossz a színpadkép is nálam. a tavalyi jobb volt
Franciaország: Bulizós afrikai szám tipikus seggrázással…
Ha nem jutának alapból döntőbe, akkor én a Spanyolokat nem juttatnám be.
12 points go to Germany 😀
http://stop.hu/articles/article.php?id=670243
http://www.youtube.com/watch?v=tSPnPadcSxc
Safura második próbája nagyon jól sikerült 🙂 remélem Azerbajdzsán nyer idén.
Safurának mért van felkötve a ruhája olyan idiótán ? :S tök jó még a ruhája is világít 😀 Tuti Azerbaijan nyer!! 🙂
Általában egy ballada van az első utáni háromban…ez legyen az egyik Safura. Nem fog nyerni.