Eurovízió 2010: nemzeti döntők Európa-szerte

Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com

Sok országban van mozgolódás nemzeti döntő ügyében, most a legfrissebb rövidhírek következnek a macedón, szlovén, német, moldáv, spanyol, izlandi és boszniai előkészületekről.

Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság állami televíziója 28 dalt fog megversenyeztetni a „Skopje 2010” nevű eurovíziós nemzeti döntőn. Két elődöntő lesz rendezve, ezek február 18-án és 19-én lesznek, rá egy napra a döntő. A versenynaptár frissítve lett.

Szlovénia február 20-án elődöntőt, 21-én döntőt rendez. A versenynaptárba bekerült ez a dátum is.

Németországban 5 kiszavazási forduló, egy negyeddöntő, egy középdöntő és a döntő lesz. A kiszavazási fordulókat a ProSieben, a döntőket az ARD fogja adni. A nagy döntő március 12-én lesz, a többi dátum a versenynaptárunkban.

Moldova nemzeti döntőjére 87 dal érkezett, ebből a 9 döntős dalát már felrakta a TRM köztelevízió az internetre. A link: http://trm.md/index.php?module=proiect_int&proiect_id=30&sub_proiect_id=43

Spanyolország köztelevíziója 240 dalt kapott a nemzeti döntőre. Holnap fogják nyilvánosságra hozni a dalbeküldők listáját.

Akinek tetszett Izland első elődöntője, máris készülődhez a másodikra, a RÚV köztelevízió honlapján meghallgathatók a versenydalok. http://dagskra.ruv.is/songvakeppnin/login/?sida=1

Bosznia-Hercegovina Vukašin Brajić ‘Munja i Grom’ című dalát küldi versenybe, dalbemutató március 7-én. Az énekest az OT Bend-ből ismerhetjük, ők a 2009-es szerb nemzeti döntőn indultak. Maga az együttes az Operacija trijumf című tehetségkutató műsorban volt látható először. A hírek szerint ez a televíziós formátum idén magyar változatban is látható lesz.