Eurovízió 2010: Észtország fél a győzelemtől

estoniaTudósító: Rózsa Zsolt
Forrás: oikotimes.com

Az észt köztelevízió illetékesei a minap azt nyilatkozták a helyi sajtónak, hogy a szolgáltató fontolgatja a visszalépést a 2010-es oslói versenytől. A közlemény szerint a probléma nem elsődlegesen a részvétel és a nemzeti döntő lebonyolításának magas költségei, hanem az esetleges oslói győzelem veszélye. Egy következő évi rendezés költségeit az észt televízió nem tudná fedezni abban az esetben ha Észtország megnyerné a versenyt.

A köztelevíziónak idén 7%-os kiadáscsökkentést kell véghezvinnie, és a vezetőség szerint egy év kihagyás nem csökkentené a verseny népszerűségét Észtországban. Mindennek ellenére a nemzeti döntő lehet, hogy megrendezésre kerül, az azonban egyáltalán nem biztos, hogy a győztes el is mehet majd Oslóba. Az ERR televíziónak 224 000 euróra lenne szüksége a részvételhez. Végső döntés még nem született, azonban a hír aggasztó, úgy tűnik jövőre egy megtépázott mezőny vesz majd részt az versenyen.

Comments

3 hozzászólás a(z) “Eurovízió 2010: Észtország fél a győzelemtől” bejegyzéshez

  1. Bálint avatar
    Bálint

    Most komolyan attól félnek, hogy nyernek? Azt könnyű elkerülni: tegyék azt, amit mi 🙂

  2. balintka avatar
    balintka

    Akkor nem küldjék ki az urban simfonyt még 1x…
    Amúgy sztem kicsit korai arról beszélni hogy „ha” megynyerik…

  3. M.sanya avatar
    M.sanya

    Akkor vmit tudhatnak, hogyha a győzelemtől félnek…:) Remélem azért indulnak