Naptár

2009. március
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Visszalépés 2009: Grúzia nélkül Eurovíziózunk a Putyinos dal miatt

georgiaTudósító: Klész Imre
Forrás: AFP – Google News

Grúzia ma bejelentette, hogy nem fognak részt venni a 2009-es moszkvai versenyen, miután a szervezők nem engedélyezték a dal ebben a formában való szereplését a versenyen. A dal ugyanis tréfát űz Oroszország Miniszterelnökéből, Vlagyimir Putyinból.

– Eldöntöttük, hogy nem változtatjuk meg a dal szövegét, és nem fogunk másik dalt keresni. Nem megyünk Moszkvába, nem veszünk részt az Eurovízió 2009-en – mondta Natia Uznadze, a grúz GBP televízió gyártásvezetője az AFP kérdésére.
– Még nem tisztázott, miért hozott az Eurovízió ilyen döntést. Még nem kaptuk meg a hivatalos magyarázatot – tette hozzá.

Mint ismert, Stephane & 3G a „We don’t wanna put in” című dalt szerették indítani a májusi versenyen, ez egyben viccelődés is a miniszterelnök vezetéknevével, ezért az Eurovízió szervezői tegnap változtatásra kötelezték az EBU grúziai tagját, a GBP televíziót. A döntést nagyban befolyásolhatta a Dél-oszétiai háború az oroszok és a grúzok között. Korábban Grúzia bojkottálni próbálta a versenyt.

Az együttes producere, Kakhaber Tsiskaridze gyanúja szerint moszkvai politikai nyomásra lett elutasítva a dal. Ha ez tényleg így történt, ez mindenképpen elfogadhatatlan. – Hol van bármilyen politikai állásfoglalás a dalban? – kérdezi.

19 hozzászólás Visszalépés 2009: Grúzia nélkül Eurovíziózunk a Putyinos dal miatt

  • Bálint

    Hát igen… ezek után érdekes lett volna Moszkvába menni egy másik dallal… talán jövőre visszatérnek

  • geresc

    „nem veszünk részt az Eurovízió 20089-en” XD Honnan tudjátok:)

  • A visszalépés miatt lehet, hogy kizárják őket jövőre?

  • hben92

    Jaj ne.. Sajnálom Grúziát, remélem soha többet nyer Oroszország Eurovíziót, csak tönkreteszik az helyett hogy valamit adnának hozzá.

  • Erzsi

    Igen, ez az egyetlen elfogadható reakció grúz részről. A dalért nem ejtek egy könnycseppet sem, de azért sajnálom, hogy egy ország politikai okok miatt visszalép.

  • Jó,és akkor az első elődöntőben csak a megmaradt 18-an fognak versenyezni?
    Vagy szerintem úgy is meglehetne oldani,hogy a II. helyezett is automatikusan a döntőbe kerülne.Ukrajna úgyis a 2. elődöntőben van,s megmaradna a 18 versenyző..vagy nem tudom..

  • totti86

    Nem kár érte, borzalmasan gyenge dal.

  • Kristoffer

    Russia goodbye!!! azaz jobban mondva: lusha tumbai 😀

  • Nyee01

    Nah én úgy gondolom ezt most a grúzok cseszték el.Mi mást jelentene?Nem akarjuk betenni a nnegatív lépést???Ugyan már.Ez szerintem is elég egyértelmű támadás,nem értem ha egyszer úgy döntöttek h jönnek miért nem lehet normálisan.Ráadásul ahogy Erzsi mondta:elszalasztottak jó számokat h kicsit csípelődjenek?Sajnálom az országot mert 2007-ben és 2008-ban a kedvenceim voltak…

    Inkább ide írom,a másikba lehet h már nem néztek…

  • zoom

    Izraelt miert nem zartak ki a push the button dal miatt 2007-ben? Na, iden nem lesz politikai blokkszavazas, hat van politikai „kerjunk engedelyt oroszorszagtol hogy reszt vehetunk-e a versenyen”. put in put on, vladko bacsit ne szidjuk, mert meg elzarja a gazt, s nagy lesz a gaz…

  • tacom

    Most, hogy már úgysem indul, megnéztem a produkciót…Emberek, ez borzalmas.Kérlek, mondjátok, hogy ennél csak jobbak lesznek idén!

  • Erzsi

    Nem Tacom, ez az általános színvonal. Készülj a legrosszabbra, a valóság úgyis alulmúlja. (Az idén betartod, hogy a versenyen hallgatod először a dalokat?)

  • hbalazs94

    Most Írhatnék annyi káromkodást… De inkább nem mondok egyik legtutibb dal én szerintem ennek a dalnak a top 10-ben benne kellet hogy legyen Szegény Grúzok ez nekik csak pénz idő pazarolás Most még ennek fejében még fizethetnek is annyira sajnálom és én nem az oroszokat szidom hanem azt aki ezt az egészet kitalálta hogy: „Putyint énekel” Közben MARHÁRA NEM Put In Vagy Step In Ezek majdnem ugyan azt jelentik de nem azt hogy PUTYIN!!!!!!!
    Kérek KOMMENTÁROKAT!!!

  • Erzsi

    Balázs! Az bizony Putyint jelent, mindenki tudja. Legfőképp a grúzok. Ezért született a dal. Én már nem is tudok állást foglalni a kérdésben. Most kinek adjak igazat? Egyik oldalon a kisegér, aki pitiáner módszerekkel próbálja hergelni az oroszlánt, a másikon meg a nagyhatalom, aki képtelen a pitiánerségen felülemelkedni, túlreagálja a dolgot és régi beidegződések szerint hatalmi szóval intézi el az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy az EBU magától nem zárta volna ki a dalt. De meg kell adni a grúzok méltósággal viszik végig az ügyet. Elég furcsa lett volna, ha átírják a szöveget vagy egy másik dallal besunnyognak Moszkvába. Így még mindig ők jönnek ki jobban a dologból erkölcsileg a világ szemében. (Már ha rajtunk kívül érdekel ez valakit a világban.)

  • Sanya

    Az oroszok a put in kifejezésen vannak fennakadva,szerintem ez elég kicsinyes.Nem hinném hogy a grúzok ezt a dalt Putyin ellen írták,ha meg igen akkor pernye rá.Én nem szeretem az orosz mentalitást,és a politikába nem akarok belemenni mert annak nincs értelme.Bármelyik ország induló dalába szerepelhetne a put in kifejezés az oroszok sértőnek vennék.Kérdezem én kik nekik Putyin?Az istenük?
    Ha valóban puytin ellen iródott a dal,akkor szerintem jól sikerült,mert nekem tetszik.Az EBU biztos lefizethető és szerintem itt az történt….et cetera.

  • Valószínüleg azért választották ezt dalt mert az oroszok megtámadták Grúziát tankokkal. Nem akarok most belemenni a politikába mert pont azért lett euróvízi hogy meg szüntesse a politikai viszályt!!

  • manex

    hben, te örülnél ha a te nevedből űznének viccet? Nem hinném, tehát ne gyere ilyen szöveggel…Kristoffer, előbb tanuld meg leírni, mielőtt leírsz vmit. Így kell írni: Lasha tumbai!!! Zoom, te is mielőtt okoskodsz járnál utána a dolgoknak… Az ukránok zárták el a gázt Európától…hbalazs, te meg ha tudnál kicsit angolul, rájönnél, hogy teljesen zagyvaság a szöveg… We don’t wanna put in. Ennek mi az értelme??? Körülbelül ez: Nem akarunk közbevetni…Ennek meg semmi értelme… De annak, hogy mi nem akarjuk Putyin-t, annak már van!(Ez Sanya-nak is szól+Az oroszok azt nem vennék sértőnek, ha értelmes lenne a mondat, de értelmetlenül én is sértőnek venném…) Boti, nem valószínűleg, hanem biztosan…De hát maguknak keresték a grúzok a bajt…Kellett nekik bombázni az oszétokat, annak ellenére, hogy a 90-es években megállapodtak…

  • Demien

    Oroszországban egyébként jelenleg rosszabb a politikai helyzet mint a (régi) kommunizmus alatt!Putyin ott az isten…és ez lesz még rosszabb is:S

  • Erzsi

    Manex, hova ez a kioktató hangnem? Beszélgetünk. Valóban egyikünk sem örülne, ha az ő nevéből csinálnának viccet, de egy közszereplőnek többet el kell viselni, mint az utca emberének. Az oroszok nyomást gyakoroltak az EBU-ra, ami a nagyhatalmi arrogancia minősített esete. Szerintem ezt méltósággal el kellett volna viselni, mintha egy vezető világhatalom első emberéhez nem is érne fel egy ilyen nem túl szellemes, meglehetősen gyenge szóvicc. Ehelyett ők „ágyúval verébre”.