Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com – songfestival.web-log.nl – evrovizija.com – esctoday.com – TRT – ETV – RTVA – RUV
A holland TROS televízió a NOS televízióval karöltve február 1-én rendezi nemzeti döntőjét. Az együttes már ki van választva, ők a ‘de Toppers’ lesznek, viszont a dal még nincs meg. Mostantól várja a csapat a daljavaslatokat a Songfestival, Postbus 28550, 1202 LN Hilversum címre. Szeptember 30-án tartani fog a két televízió és a kiválasztott együttes egy sajtótájékoztatót, amin további részletek fognak kiderülni. A The Toppers többszörösen megtöltötte már az Amszterdam Arénát koncertjeivel, nagyon népszerűek Hollandiában.
Szlovénia februárban lesz megrendezve az évek óta EMA nevet viselő nemzeti döntő. 2×10 dal fog megmérkőzni az elődöntőben és 10 lesz a döntőben. A két elődöntő top5 dala fog a döntőbe jutni. A döntő 2 legjobbja egy szuperdöntőn fog részt venni, aki megkapja az indulási jogot a moszkvai versenyre.
Az osztrák Kleine Zeitung szerint most sem fog indulni Ausztria az Eurovízión. Wolfgang Lorenz az ORF képviseletében azt nyilatkozta, hogy „a versenydalok minősége nem számít, csak az, hogy melyik ország küldte versenybe”. Ráadásul 43 év alatt 6-szor tudott bekerülni a top 5-be. Ausztria az egyik legsikertelenebbül szereplő ország az Eurovízió történelmében.
A török TRT hamarosan be fogja jelenteni versenyzőjét a 2009-es moszkvai versenyre. Napok óta várják a TRT főoldalára kihelyezett e-mail címre (muzikdairesi@trt.net.tr) a rajongók javaslatát arra, ki képviselje az országot 2009-ben. A pletykák szerint Sebnam Ferah és Burcu Günes kapott felkérést a TRT részéről.
Idén 350 dal érkezett be (tavaly 600) a norvég Melodi Grand Prox 2009 versenyére. Idén a norvég NRK köztelevízió nem engedélyezte, hogy külföldi dalszerzők indulhassanak a versenyen. Három elődöntő és egy „második esély” nevű forduló után február 21-én lesz a nemzeti döntő Oslóban. A nemzeti döntők sorozata január 24-én kezdődik.
Észtországban lesz nemzeti döntő. Legalábbis – a volt szovjet tagköztársaságok a grúz-orosz konfliktusra hivatkozva sokan bejelentették visszalépésüket a versenytől – küldeni fognak versenyzőt a 2009-es moszkvai Eurovízióra. A Nemzeti Műsorsugárzók Egyesülete szavazást rendezett, ott 66% szavazott igenre, vagyis a fesztiválon való részvételre. A szervezet elnöke, Margus Allikmaa nem egészen elégedett az eredménnyel.
– Az Eurovízió sosem tud elszakadni a politikától. De ahogy a szavazásból kiderült, az észteknek fontos az ország részvétele, és ezt méltányolni fogom.
Andorra is bejelentette, hogy részt fog venni a moszkvai versenyen. Teljesen új kiválasztási rendszert fognak ezúttal alkalmazni. Az előzetes tervek szerint 3 elődöntőt rendeznének a döntő előtt, valamint figyelembe vennék a zsűri és a televoting eredményét is a döntésben. Részleteket később fognak elárulni.
Az izlandi RUV televízió az ország eddigi legnagyobb sikerét elérő Euroband küldése után nagy reményekkel rendezi meg nemzeti döntőjét. Változások lesznek a tavalyi válogatóhoz képest. Legutóbb a „Laugardagslögin” című műsorban keresték a versenyzőket szeptember végétől januárig 10 elődöntőben. 2009-ben a régebben már bevált „Söngvakeppni Sjónvarpsins” néven fog futni a válogató január és február folyamán. A nemzeti döntők „darabszáma” még nincs bejelentve, viszont október 13-ig várják a pályázatokat a nemzeti döntőre. Részletek itt: http://www.ruv.is/songvakeppnin
Nekem nagyon tetszett!
Üdv.: mariann@juggernaut.hu