Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com
Az Eurovíziós Dalfesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége arról tájékoztatta az Eurovízióra specializálódott esctoday.com szaklapot, hogy vizsgálat indult az azerbajdzsáni belügyminisztérium által kihalgatott helyi állampolgárok ügyében, akik Örményországra szavaztak a 2009-es versenyen.
Mint ismert, a helyi média arról cikkezett a napokban, hogy az Eurovíziót néző azeri közönségből 43-an a szomszédos Örményországra szavaztak, emiatt kihallgatták őket. A feszültség a két ország között a 15 évvel ezelőtti háború miatt egyre erősebb.
Az esctoday.com felvette a kapcsolatot az EBU-val ebben az ügyben. Az EBU ki fogja vizsgálni a kihallgatásról szóló pletykán kívül azt is, hogy valóban manipulálva volt-e a szavazás azzal, hogy az örmény versenyző telefonszámát, vagy SMS kódját letakarták.
– Az EBU-nak tudomása van azokról a pletykákról és vádakról, ami megjelent a médiában. A vizsgálat kiterjed technikai partnereinkre és az EBU tagjaira is hogy válaszolni tudjunk. Miután befejeződik a vizsgálat, nem fogunk többé foglalkozni a jelenlegi felvetésekkel – mondta Svante Stockselius, az Eurovíziós Dalfesztivál főellenőre az EBU nevében.
Legutóbbi hozzászólások