Tudósító: Klész Imre
Forrás: rtlbulvar.hu – old.eschungary.hu
Ádok Zoli és a magyar csapat holnap este fog élő adásban fellépni a moszkvai 54. Eurovíziós Dalfesztivál színpadán. Rengeteg interjú készül vele a magyar médiában, igyekszünk minden részletet, vagy fontosabb információt mi is bemutatni. Zoli szerint világsztárokhoz méltó módon bánnak a versenyzőkkel a helyszínen. Az interjú még a hét elején készült.
– Eljött a hét, most már kezdek izgulni – nyilatkozta Zoli az RTL Bulvárnak. – Jól sikerült a felkészülés, holnap már jelmezes próba lesz. A Náray Tamás által tervezett ruhám is fantasztikus, olyan, mintha rám lenne tetoválva a felső. Minden áldott nap ezdem és futok, a lehető legtöbbet igyekszem kihozni magamból.
Az énekes-táncos fiatalember elárulta, hogy a verseny ideje alatt igazi világsztárokhoz méltó bánásmódban részesülnek.
– Itt minden rendkívül jól szervezett és kényeztetnek minket. Mindenhová rendőri felvezetéssel megyünk, és a megnyitó ünnepségen vörös szőnyegen vonultunk be. Az egyetlen negatív dolog egy baleset volt. A csapatom busszal ment a városban, amikor egy nő szabálytalanul sávot váltott, és beléjük ment. Amikor megtudtam, rettenetesen aggódtam, de szerencsére senki nem sérült meg.
Így aztán az eredeti tervek szerint, hatan lépnek majd színpadra csütörtökön. Zoli azt mondja, egy cseppet sem zavarja, hogy milliók szeme szegeződik majd rájuk.
– Engem ez inspirál, sok erőt ad. Azért vagyok művész, azért állok színpadra, hogy másokat szórakoztassak. A Jóisten csatornája vagyok, amin átjön a szeretet, erre törekszem! Az eddigi legnagyobb közönségemmel Bécsben találkoztam, egy arénában, hatezren figyeltek. Az, hogy most egy csapattal léphetek fel, jó érzéssel tölt el, már összeszoktunk, tudat alatt is figyelünk egymásra.
Legutóbbi hozzászólások