Tudósító: Klész Imre
Forrás: klubradio.hu – MTI – tv2.hu videó
A Moszkva egyik déli külvárosában gázvezeték-robbanás miatt éjfél körül kitört tűzben öt ember szenvedett égési sérüléseket, de egyikük sincs életveszélyben, s a hatóságok szerint kizárható a terrorcselekmény lehetősége, bár végleges állásfoglalást csak az eloltás utáni vizsgálat nyomán adnak majd ki.
Alekszadr Csuprijan, a rendkívüli helyzetek minisztériuma miniszter-helyettese közép-európai idő szerint reggel nyolc órakor azt közölte, hogy addigra minden vezetéket sikerült elzárni, s arra számítanak, hogy a tűz kihuny egy órán belül, amint elégett a még a vezetékekben lévő gáz.
A tüzet hajnalra lokalizálták: megkezdték a nagy nyomású vezeték gázellátásának leállítását, s a harmincnál is több tűzoltó egység munkája nyomán az eredetileg 200 méterre felcsapó lángok a kora reggeli órákra 20-30 méteresre csökkentek. A tűzoltók azon dolgoztak, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését, de a hatalmas fáklyát nem közelítették meg. A tűz okozta elviselhetetlen hőség a Micsurin sugárút és a moszkvai elkerülő körgyűrű (MKAD) ottani szakaszának környékére terjedt ki. A környező épületek egy részét kiürítették: noha a legközelebbi lakóház 500-700 méternyire van a robbanás helyszínéről, a lakók maguk mentek az utcára legfontosabb irataikkal és holmiikkal. Mintegy fél kilométeres körzetből elszállították a parkoló autókat, s a rendőrök lezárták a helyszínre vezető útvonalakat – jelentette Horváth Júlia, az MTI tudósítója.
Nem sokkal a robbanás után a helyszínre érkezett Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere és Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője. Az MGSZ telefontársaság közlése szerint károk keletkeztek a föld alatti telefonvezetékekben, s 82 ezer előfizető telefon nélkül maradt. A robbanás a jelenlegi híradások szerint nem okozott fennakadást a moszkvai Eurovízió lebonyolításának menetében.
Legutóbbi hozzászólások