Naptár

2013. január
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

ESC Hungary szavazás a Dal 2013 versenyzőiről

graffiti_2Kedves olvasóink! Most hogy már meg lehet hallgatni az összes dalt, kérjük a regisztrált olvasóinkat, hogy válasszanak ki 8 dalt a 30-ból. Lehet úgy, hogy a kedvenc dalok szerint, lehet úgy, hogy mi a 4 saját kedvenc és mi lesz a zsűri 4 kedvence, vagy egyéb elgondolás, a lényeg, hogy 8 pipa legyen összesen. Kevesebbet lehet jelölni (de nem érdemes), többet viszont nem lehet, A szavazás eredményéből fogjuk megtippelni, hogy kik juthatnak döntőbe, és ki lehet a végső győztes. A szavazás zárására egyelőre nincs időpont kitűzve. Kérek mindenkit, hogy hallgassa meg az előadókat, és a dalok alapján ítélkezzenek. Nem tudjuk, hogy hogyan fognak muzsikálni a versenyzők a színpadon, így egyelőre a dalokat értékeljük! Jó kattintgatást!

[poll id=”33″]

429 hozzászólás ESC Hungary szavazás a Dal 2013 versenyzőiről

  • A Dal – meghallgattuk a harmadik elődöntő 10 dalát

    „SP dalszerző és szövegíró is egyben, ez pedig már önmagában komor felhőket kerget a dal fölé. Nem alaptalanul. Szakos Krisztián próbálja kihozni az óvodás dallamvezetésű motyóból a maximumot, ami épp attól nehéz, hogy szinte lehetetlen. Gyertyagyújtogatós-karlengetős tinifos. Már bocsánat. Dzsásztinbájber monnyon le! Azért van egy sor a dalban, amivel maximálisan egyetértettem: „talán túl egyszerű, hogy jónak láss….”. S ahhoz is, hogy jónak halld.”

    A többi itt olvasható:

    http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/6350/a_dal-meghallgattuk_a_harmadik_elodonto_10_dalat/

    • manus

      Teljesen egyetértek, hogy ez egy silány 10-es. Szerintem nem véletlenül tették a legerősebbeket az első hétre, a leggyengébbeket az utolsóra. Gigit ezzel is ki fogják emelni, mert a sok béna között jónak fog tűnni. Pedig nem.

      Nálam ebből a csapatból csak Polyák Lilla igazán értékelhető, de ő meg koppintott.

    • Lukmataa

      Milyen legerősebbek az első héten? Palcsó Tamás, Gyurcsik Tibi, Baritz Gergő, Fehér Zoli, Bogi stb. neked a legerősebbek?

  • Erzsi mi vagy te Tanárnő nevetcséges

    • Itt hol van a vessző? 😮

    • Ariza

      yay, cicaharc 😀
      bárcsak a vessző lenne a legnagyobb probléma 😀

    • Ariza, érezd ki belőle a finom pikírtséget… 😉 Meg egy tanmese, hogy miért ment a kérdés (persze választ nem vártam rá…). Azért remélem, te érted:

      „A királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem”

      A királynőt megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindnyájan beleegyeztek, én nem ellenzem.

      A királynőt megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindnyájan beleegyeztek, én nem, ellenzem.

    • Zoli

      Mirella, teljesen jogos gúnyolódni a „tanárnő” jelzővel, mert csak az tud tanítani, akinek hagyják. Azzal, aki belenyugszik (ezt azért gondolom, mert a honlap is javítja elvileg), hogy nem ismer írásjelet, és fonetikusan ír le egyszerű szavakat (mint pl. neveTSéges), annak nem tudom, hogy milyen szakembert ajánljak… Nekem is megvannak a kedvenceim a mezőnyből, ahogy mindenkinek, de miért van az, hogy valaki egyszer leírja, kinek szurkol, és lecsillapodik a lelke, kielégül a közlésvágya? Ha társaságban vagy, akkor is tízszer teszed be a lemezt, és ismételgeted a mondataidat? …

  • Tyiku

    Magyarázzátok már el, miért olyan jó Agárdi Szilvi- Pál Dénes duó!
    A facebook-on, youtube-on akkora a támogatottságuk, hogy szerintem ha a zsűri bejuttatja őket a legjobb 4-be, ők mennek, ez nem kérdés! Az m1-et a +40-es nők nézik általában, ezért dőlni fog a sok sms Dénes szeméért!
    De ezen a versenyen elsősorban a dal és a hang számít, nem?
    Mindenki azzal jön, hogy szépek, tiszták együtt! Értéket képviselnek!
    Akkor nem a Dal című versenybe, hanem egy vallásos Szeretet című verseny illene neki jól, nem?

  • Lukmataa

    Magyarázzátok már el, miért olyan jó Agárdi Szilvi- Pál Dénes duó!
    A facebook-on, youtube-on akkora a támogatottságuk, hogy szerintem ha a zsűri bejuttatja őket a legjobb 4-be, ők mennek, ez nem kérdés! Az m1-et a +40-es nők nézik általában, ezért dőlni fog a sok sms Dénes szeméért!
    De ezen a versenyen elsősorban a dal és a hang számít, nem?
    Mindenki azzal jön, hogy szépek, tiszták együtt! Értéket képviselnek!
    Akkor nem a Dal című versenybe, hanem egy vallásos Szeretet című verseny illene neki jól, nem?

    • Gabiii

      A dal a hang és az előadó is nagyon fontos. A véleményem az, hogy a jó hangnál és a jó dalnál sokkal ritkább és értékesebb az a képesség hogy az előadó közvetíteni képes érzelmeket, hangulatot akármit ami hat a nézőre.
      A Voiceot nem nagyon követtem, de Dénes és Szilvi duettjét láttam és az hihetetlenül jó volt! Engem a Dalos produkció is megfogott pedig a dal és a hang sem volt jó de összhatásában mégis tetszett (Szilvi remegő keze/hangja és amikor már egymás mellett álltak megnyugodott szerintem teljesen hiteles volt!).
      Persze ha valaki úgy nézi hogy: „na jönnek ezek a kis közönség kedvencek a 0 dalukkal” akkor érthető hogy nem is hat rájuk.
      Ennek ellenére én nem őket küldeném mert van olyan produkció (és még lesz is remélem) amiben ez a 3 dolog jobban összhangban van de szerintem érthető ha valaki őket küldené és ehhez még hozzá jön a friss tehetségkutatós hype és máris kiadódik a nagy támogatottság.

    • Lukmataa

      Csak az a durva, hogyha nem lettek volna benne a Voice-ban és Szilvi nem lenne vak, akkor a középdöntőbe se jutottak volna be! 🙁

  • Lukmataa

    Csak az a durva, hogyha nem lettek volna benne a Voice-ban és Szilvi nem lenne vak, akkor a középdöntőbe se jutottak volna be! 🙁

  • Lukmataa

    sak az a durva, hogyha nem lettek volna benne a Voice-ban és Szilvi nem lenne vak, akkor a középdöntőbe se jutottak volna be! 🙁 És mi van, ha Európának nem jön be ez a kedves érték képviselés?

    • Dun

      Európa szerintem nem értékelné, vagyis kapnának pár pontot annyi… El tudom képzelni, hogy pl a Cascada előtt lépnek fel, vagy akár majd a svéd(még nem ismert, de hát eddigi elődöntőket elnézve igen bulizós számra lehet számítani) dal előtt ect ect, ki emlékezne majd rájuk? Rögtön jön a party, ugrálnak majd örömükben, sikongatnak, röhögnek, táncolnak…. mi meg majd küldjük a „Szeretet” ami senkit nem érdekel majd. Mert jó lenne hha leénekelnék a csillagokat is, de semmi nagyszabásút nem látok benne, amire ha vki nem nézi csak hallgatja, felkapná a fejét. Hát csak bízni tudok bennem hogy nem jutnak 4be mert onnantól kezdve ki is kapcsolom a tv-t :D! Meg lehet nézni, pl a német döntőnél is, hogy a lalalala dalszöveg meg az a banda 😀 mennyi szavazatot kapott (sokat). Szóval sokszor egy semmi dalszöveggel és bohóckodással előrébb végez az ember mint a mély tartalommal (főleg, h a külföldiek nem is értik).

    • Gabiii

      Ezt én nem így gondolom Lukmataa.

    • Zolecs

      Dun!
      Ennek ellenére mégis úgy látod hogy van esélyünk velük, mert a Cascada előtt csak úgy léphetnének fel, ha bejutnának a döntőbe 😀

    • Lukmataa

      Szerintem bejutnának az döntőbe, de ott 20-26. hely lenne megint, mire itthon megint menne a rizsa, hogy milyen jó zene, nem tudják, hogy milyen jók együtt, és hogy Európa utál minket, jövőre nem kell indulni, stb… Ezért nem akarom, hogy ők menjenek, mert megint leégés lenne! (tudom, a döntőben a legjobb 26 van, középmezőny..) 😀

    • Dun

      Pontosan. Döntőbe bekerülnének (már csak sajnálatból is), de ott 20. helytől nem számítanék jobbra. Sőt. Nem küldhetnénk végre ki olyan produkciót ami nagyobb valószínűséggel végez 10-20. hely között vagy esetleg bejut a 10be?(bár az utóbbira elég kevés az esély) De ha ennyire minimalista mindenki… 😀

    • Zolecs

      Így már értem 😀 Viszont én nem vagyok optimista, szerintem a döntő sem lenne meg velük. Max Gigivel, de vele is csak a szokásos 20-26 hely 😀

      A többiekről kár is szót ejteni, én is elkönyveltem sajnos hogy ez a 2 dal játszik, és a többi csak statiszta szerepet tölt be.

  • Lukmataa

    Ezek közt fog eldőlni a végső győztes, melyik a jobb?
    http://www.youtube.com/watch?v=qrzorbNngN8
    http://www.youtube.com/watch?v=NtMLpPCXgMI
    (Szerintem az első! 😀

  • angelo

    Pál Dénesék száma tényleg szép de sajnos ott kint ezzel nem sokra mennénk, az én top négyesem: Gigi,Gáspár Laci, KSA és Cserpes Laura.

  • jo hogy nem gigi nyerte meg.ellopta az eneket egy roman enektol :Timpul.
    A legdurvabb az volt,hogy Agardi Szilvi es Pal Denes egy szavazatott sem kapott.Pedig azelott nekik volt a legtobb