Naptár

2013. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Magyarország: ByeAlex – Kedvesem


Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA

Ma este Magyarország befejezte válogató műsorát a 2013-as malmői Eurovízióra. A verseny során a zsűri megfelezte a döntő 8-as mezőnyét, Kállay Saunders András 48, Radics Gigi 44, Vastag Tamás 22, ByeAlex pedig 16 pontot kapott a zsűritől, így ezek az előadók vettek részt a közönségszavazáson. A zsűri egyébként adott pontot Keresztes Ildikónak (8) és Cserpes Laurának (4) is. A szavazáson több mint 244000 SMS érkezett be, a közönség végül ByeAlex-et küldi a malmői Eurovízió második elődöntőjének második felébe. Gratulálunk és sok szerencsét!

580 hozzászólás Magyarország: ByeAlex – Kedvesem

  • Ati88

    Minden évben megfogadom, hogy nem foglalkozok azzal, hogy ki hányadik lesz a döntőn, meg kit kaszálnak el már az elődöntőben, de amikor jön a verseny, mindig jön a csalódás is, meg persze dühöngök mint sokan mások.

    2011 volt a legnagyobb csalódás. Túlságosan is feldobták a magyar számot, lehet ez lett a veszte. Nem azon háborogtam akkor sem, hogy miért nem nyertünk, nem volt egy nyertes előadás. De simán megérdemelte volna, hogy az első 10ben legyen. Megkockáztatom a top5-öt is.
    Aztán a győztes számot meg inkább hagyom is, mert 2009, 2010-ben az azeri szám szerintem 1000szer jobb volt, mint a 11-es.
    Tavaly a sereg mami előkelő helye aztán bebizonyította, hogy 10ből 90 alkalommal nem az számít, hogy mennyire jó a szám és mennyire tehetséges az előadó. Itt bizony a nép elferdült ízlése és nézetei döntenek.

    Az izlandiakat is mindig várom, mert jó számokat hoznak. Aztán sajnos őket is mindig elkaszálják. Még mindig remélem, hogy idén nem angolul fog énekelni.

    Mint előttem sokan mások, én is azt mondom az idei magyar szám nem jó, hallgathatatlan. Azt hogy tud-e énekelni az Alex, nem tudom, de amit ebben a számban csinál az nem éneklés. Egy dalversenyen meg a minimum, hogy aki odamegy, az énekeljen. A tavalyi magyar csapattól sem voltam elájulva, de nem volt rossz a szám, dallamos volt. Én azt sem soroltam volna annyira hátra, mint ahol végzett. Jó pár gagyi szám elé soroltak.

    Lehet amit most mondok, az sokaknak nem fog tetszeni, de én idén nem tudom azt mondani hogy Hajrá Magyarország. Csak reménykedek hogy nem lesz nagy égés.

    Volt az években jó pár zenei tehetségkutató műsor az országban, szerintem túl sok is (ekkora kis országban lehet nem kell ennyi „sztár”), nem igaz hogy nincs közülük egy olyan, akit színpadra lehet küldeni, tud énekelni, meg van egy hallgatható száma.

    Soha nem arról szólt szerintem, hogy nekünk meg kell nyerni. De könyörgök. Ha arra pénzt áldoznak, hogy legyen magyar versenyző, akkor legalább színvonalas legyen.

  • János

    Szerintem idén nem fogunk továbbjutni,amelyből tanulni kellene. Alex dala nagyon aranyos,jó hangulatot áraszt,bármikor meg tudom hallgatni. De ha Európa tetszését szerettük volna elérni,akkor másik produkciót küldtünk volna.

    Gigit ha meghallgatom,teljesen más érzések keringenek bennem. Erőteljes,érzelmes dal,amely kellő átütő erővel rendelkezik. Ő pedig érzelmekkel,energiával tölt el,ami jóval több nyomot hagyott bennem,mint Alex.

    Eddig volt amikor a zsűri,volt amikor a közönség döntött. Mivel mindegyik szemszögéből hiányzik az,ami a másikéban megvan,én ezentúl fele-fele arányban bíznám rájuk a döntést. Garantáltan az a dal nyerne,amelyik nem csak nagyon szuper,de még Európában is megállná a helyét.

    ( Ez egy szubjektív vélemény,amellyel senkit sem akartam megbántani. )

  • István33

    Ennek a dalnak a zeneisége és mély filozófiai, gondolati tartalma leginkább a nyolcvanas évek ifjúsági műsorának, a Cimborának a főcímzenéjét juttatja eszembe.
    Részlet a műből (midenkitől elnézést, ha nem pontos az idézet):

    „Szél fújt, eső hullt, volt egy cimborám.
    Várt-várt, mindig várt, szóval várt reám.
    Cim-cim, cimbora, cim-cim, cimbora.
    Cim-cim, cimbora, cim-cim, cimbora.”

    http://www.youtube.com/watch?v=VL2J0TA-eKQ

    Amúgy ez dal is kedves a szívünknek, de ezt sem küldeném ki az Eurovízióra.