Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Vége a találgatásoknak: Koppenhágában, azon belül a Refshaleøen szigeten található B&W Hallerne lesz a helyszíne a 2014-es Eurovíziónak, ”Csatlakozz hozzánk!” jelmondattal.
A DR dán köztelevízió képviselője elmondta, hogy Koppenhága a kulturális sokszínűsége, a szálláshelyek száma és a kiváló infrastruktúra miatt lett kiválasztva. A B&W Hallerne környéke lesz az Eurovíziós sziget 2014-ben.
Várhatóan még ebben az évben elkezdik a jegyek árusítását is. A versenyen résztvevő országok listáját 2014 januárjának elején fogják kihirdetni. Koppenhága már 1964-ben és 2001-ben is rendezett Eurovíziót. A 2014. évi Eurovízió lesz az 59. fesztivál, május 6-8-10-én fogják megrendezni.
214es Eurovízió?:)
bevallom én Horsens / Herning párti voltam, örültem hogy a svédek sem a fővárost pécézték ki.
Oké, Koppenhága. De nem túl kicsi a B&W Hallerne a 2014-es eurovízióhoz?
Az az épület totál lepukkant! Bahh
De
Érdekes választás, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Az viszont tetszik, hogy nem egy szokványos aránya. A mottó viszont elég béna. Ennél jobbat is találhattak volna. Végre hivatalosan is elkezdődik az EV szezon. Hurrá! 🙂
Én jobban örültem volna Herningnek, de hát ez van. Nekem nagyon bejött a malmöi kis családias hangulat, remélem látunk majd még ehhez hasonló rendezés(eke)t. 🙂
Hm. Érdekes helyszínválasztás. De ki tudja. Biztos céljuk van ezzel. Anno Dublin is rendezett lovardában. Herning vagy Parken jobb választás lett volna. A 10ezer nézőt ők sem akarják átlépni. Igazából nem értem ezt az épületet. Mi ez. Valami gyáregység?
* vagyis aréna 😀 sorry 😀
azt olvastam, hogy valami dokk volt…de én mindvégig azt hittem, hogy Herning simán megnyeri az egészet…
Tilla77 hozzászólásához ment
Egyre kisebb az aréna, a színvonal is egyre romlik, jövőre 8 ezer, azutén 5, azután 2…
Düsseldorf óda folyamatosan romlik a színvonal, a szogen is gagyi! 🙁
Én is abszolút Herning-fan voltam. Sajnálom, hogy nem nyert.
Szerintem egyáltalán nem tűnik rossznak, ha azt nézzük, hogy ez egy sziget 😀 Bár az, hogy még az ideitől is kisebb lesz….elszomorító!!
Csak nehogy pár év múlva már a JESC szintjén legyen az egész…mert ha továbbra is csökken, akkor…
A B&W szebb napokat megélt gép és hajógyár volt. Refshalløen jelenleg tényleg nagyon lepukkadt gyártelepnek néz ki, viszont hajóval, busszal igazán könnyen megközelíthető valamint elég komoly betonozott terület veszi körül, itt nyaranta kisebb szabadtéri rock vagy techno bulikat szoktak rendezni (pl. CopenHell) Nagyon közel van a túristák által látogatott rèszekhez. Számomra rejtély, hogy miért nem hasznosították eddig ezt az igen értékes területet.
Kedves Dani! Bocsi, hogy így megszólítalak. Miért kéne, hogy egy 20-30 ezer fős stadiónban rendezzék meg az ESC-et? Voltál már ESC-en? Én igen. Tudod mit láttam az első elődöntőből? Valami színes kis bolhákat egy színes valamin. Vagy Bakuban tudod mi történt? Iskolásokat tereltek be az Arénába, hogy ne legyen üres. Osló? Nézz meg néhány felvételt ahol a közönség is látszik…szinte üres az Aréna. Azt hiszem, hogy ezért sem éri meg a hatlmas arána, de legfőképp a helyszínen levő nézőknek a legjobb a kisebb tér. A színes hangyákra nem vagyok többet kíváncsi. 🙂 Nos? Még mindig legyen grandiózus az az aréna? 🙂
Szerintem semmi probléma azzal, hogy évről-évre kevesebb pénzből akarják kihozni a versenyt. Ha jól emlékszem 2010-ben a norvégok intettek be először a trendeknek, tény, hogy a 2009-es moszkvai verseny után az oslói bénának hatott, de az a hatalmas moszkvai színpad iszonyatosan előnytelen volt. Nem kockáztatták meg a dánok, hogy ismét egy bazi nagy arénába vigyék a versenyt, mint 2001-ben, amit a mai napig az egyik legrosszabb szervezésű versenyként tartanak számon, pocsék színpaddal stb.
Egyébként meg véleményem szerint az elmúlt években színpadtechnikailag a dán nemzetik toronymagasan vertek mindent, így igen valószínű, hogy hasonlóan jó színpadot és technikát tudnak összerakni májusig.
Csak néhány színpadkép a dán nemzetikről:
http://www.youtube.com/watch?v=yCtUbLj-MeQ
http://www.youtube.com/watch?v=vPTgt-3YA1E
http://www.youtube.com/watch?v=Sz8E9sxb8A8
Bőven elegendő lenne valami hasonló az EV-re is.
És a hírhedt 2001-es EV, néhol egész jól látszik az aréna terjedelme és a színpad katasztrofális mivolta.
http://www.youtube.com/watch?v=i0ymnG_stN4
Nem azt mondtam, hogy legyen 20-30 000-es, vagy nagyobb, hanem maximum 15 000-es, ahogy Malmőben. Annyi is bőven elég. Nekem az nem tetszene, hogyha 10 000 alatt lenne, mint a JESC-en. Az már túl kicsi szerintem.
Hidd el, hogy a képernyőn nem fogod észre venni, hogy 8ezer vagy 15 ezer, csak a kisebb lélekszámú helyszín a TV képernyőn úgy fog látszani, mintha jóval többen lennének. Ne légy már olyan önző, menj el egy ESC-re és végy jegyet a szinpaddal szembeni utolsó sorok egyikébe….élvezhetetlen az egész. Ez nem foci mérközés 😉
1. Nem vagyok önző.
2. Ha lesz rá lehetőség és pénz, akkor egyszer elmegyek ESC-re. De ez nem a közeljövőben lesz.
(3. A fociutálók kis létszámú csapatába tartozom. :D)
4. Észrevettem, hogy legtöbb esetben az én kommentembe köttök bele. Csak én ezt utálom.
5. „Vita” lezárva részemről.
Robek utolsóra megy.
Azért ne mondjad már, hogy a képernyőn például 2011, meg 2013 között a különbség nem igazán észrevehető! 😀 Engem eléggé zavart Malmőben, hogy egy nagy kameraállásnál olyan kicsinek tűnt az egész, hogy rossz volt nézni.
Dani! Szupeeer, én is foci utáló vagyok .
K. Balázs! számomra nem volt rossz nézni egyiket sem. Szívesen nézem akár félig megtöltött nézőteres versenyt is mert nem érdekel a közönség. Sokkal inkább az érdekel, hogy mi történik a színpadon …
Robek én csak annyit próbáltam mondani, hogy a 2011-2012 utáni éles kicsinyedés nekem nem nyerte el a tetszésem. Főleg, hogy a nemzeti döntők pedig néhol nagyobbak voltak, mint a „nagy verseny”.