Szlovénia: Eva Boto – Verjamem

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=yOxgW9Q_DXA[/youtube]Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: eurovision.tv

Eva Boto vagy Nika & Eva Prusnik lesz a küldetés nyertese? Ma este megkaptuk a választ erre a kérdésre is. Szlovénia Eurovíziós missziója egészen 2011 őszéig vezethető vissza, amikor is 32 előadó volt még. Ma este azonban a két, még versenyben maradt énekes közül került ki az idei szlovén képviselő. Az est két műsorvezetője Klemen Slakonja volt, aki kellő humorral vezette végig az adást.

Eva Boto illetve Nika & Eva Prusnik is 3-3 dalt adott elő a ma esti szlovén nemzeti döntőben. Ezután a zsűri és a szavazóközönség közösen eldöntötte mindkettejüknél, hogy melyik daluk volt a legjobb. A kiválasztott kettőt ismét előadták, itt azonban már teljes mértékben a szavazás döntötte el a jobbikat. Rengeteg vendégfellépővel szórakoztatták a nagyérdeműt, többek közt felcsendült Nusa Derenda, Maja Keuc és Darja Svajger előadásában a Samo Ljubezen (2002-s szlovén dal), Emilija Kokic és a Rock me (1989-es jugoszláv dal, nem mellesleg a nyertes dal). Külön is fellépett Maja Keuc a No one című dalával, valamint a One man band aid és a Slovenia will win (Egy jópofa dal Szlovénia győzelméről). Azonban nem maradhat ki a sorból Anggun és az Echo (You and I) sem, az idei francia képviselő. A végső nyertes pedig Eva Boto és dala, a Verjamem. Gratulálunk!

Comments

28 hozzászólás a(z) “Szlovénia: Eva Boto – Verjamem” bejegyzéshez

  1. Fabiana avatar
    Fabiana

    Nagyon jó választás, nálam második helyen áll és szerintem benne lesznek a végén top 10-emben is. 🙂 Szerintem tuti döntős, de a színpadképre ráfér még egy kis simítás. Hajrá Szlovénia!

  2. Dorka avatar
    Dorka

    Nagyon szép ballada, van egy klasszikus balladai íve, de vannak benne motívumok, amik kellőképp különlegessé teszik. Nálam élmezőnyben van.

  3. zsombika. avatar
    zsombika.

    nekem nem tetszik:( igazából nem rossz csak unalmas:S
    jobban örültem volna a Konichiwa-nak:S az izgalmas, bulis, vicces, és nem egysíkú dal lett volna:S

  4. Bálint avatar

    És íme az első ballada idén, ami megmozgat bennem valamit! 🙂 Nagyon eltalálták az előadást, rengeteget dob rajta. Nem tudom, hogy angolul jobb lenne-e, tavaly nagyon elleneztem, hogy lefordították a Vaniliját, de nagyon jó lett a végeredmény.

  5. Pitbull avatar
    Pitbull

    Végre, végre, végre! Ez az! Ezt hiányoltam eddig. Egy igazán jó dalt választottak szerintem! BIG LÁLYK! Nálam eddig első helyen áll, lenyomta a Compact Disco-t is a listám éléről, de nem bánom, mert nagyon tetszik! Mókás, hogy alig néhány perce még keseregtem a holland dal postjánál, hogy nincs egy jó szám sem idén, erre tessék! Itt van! Hajrá Szlovénia!

  6. Adam94 avatar
    Adam94

    Nekem nagyon tetszik 😀 Végre egy igazán jó ballada a dán mellett:) Nálam eddig az elsők között van mindenképp

  7. Nyee avatar
    Nyee

    Nekem is tetszik,habár a másik szlovén nyelvű dal(stúdió után) jobb volt.Remélem döntős lesz!

  8. tacom avatar
    tacom

    Kíváncsi leszek, meddig jutnak ezzel a Molitva-koncepcióval. Nekem is tetszik.

  9. BeN avatar
    BeN

    Nekem is bejön, én a döntőbe várom őket!

  10. force avatar
    force

    Jellegzetes ballada. Felfedezhető benne a Molitva és a tavalyi szlovén szám is. Messze a legjobb volt a tegnapi nemzetin. Arra leszek már csak kíváncsi, hogy a második középdöntőben mennyire lesz erős a ballada mezőny. A horvátoknak szintén balladájuk van, szerintem a bosnyákoknak is az lesz és a szerbeknek is… ha még Kaliopi Macedóniából is balladával készül, akkor a balkáni országok kiejtik egymást… A harmadik helyen van nálam eddig a második középdöntőben a norvégok után és a horvátok előtt.

    1. tacom avatar
      tacom

      „A HARMADIK helyen van nálam eddig a második középdöntőben a norvégok UTÁN és a horvátok ELŐTT.”

      Qué?:)

  11. Sanyi avatar
    Sanyi

    Szép szép….de én nem értem a szövegét,így nem tudom mi a dal mondanivalója,ezért vagyok mindig a nem angol szövegű dalok ellen,mert felőlem bármit énekelhet ha nem tudom a dal tartalmát!Amúgy meg Molitva koppintás!A második elődöntő sokkal erősebb lesz szerintem!

    1. Nyee avatar
      Nyee

      Ezért van az internet és rengeteg ezzel foglalkozoó oldal lásd a legjobbat:
      http://www.diggiloo.net/
      A legtöbb énekes pedig sokkal szebben énekel anyanyelven…

  12. Zolecs avatar
    Zolecs

    Aztaaa..Alig lesz ballada a 2. elődöntőben. Komoly erőt kell majd vennem hogy ne aludjak be. Nem rossz, de most nem az efféle dalokra vagyok ráhangolódva. Molitva/Nocturn keverék szerintem.

    1. Zolecs avatar
      Zolecs

      Készítettem egy újabb „So Far” listát:

      http://www.youtube.com/watch?v=hEGZZw7V7iw

      😉

      1. msz avatar
        msz

        Olaszország hol van?? :OO

      2. zsombika. avatar
        zsombika.

        ők még nem választották ki a dalukat:)

  13. Serinon avatar
    Serinon

    Ez egy jó választás volt, szép dal! Nagyon bízom benne, hogy döntős lesz.

  14. Kristinna avatar
    Kristinna

    Nekem nagyon tetszik! Jó választás volt.

  15. zsoca avatar
    zsoca

    Szlovénia évről-évre jobb!!!

  16. msz avatar
    msz

    Szlovénia az egyik legalulértékeltebb nemzet az Eurovízión! az egy dolog hogy küldenek néhány sz@rt(2010), de ezt most nagyon eltalálták. Kicsit sok idén a ballada, de ezzel lehet esélyük.

  17. Feri avatar
    Feri

    Nekem annyira nem jön be ez a dal, de a jelenlegi felhozatal mellett a TOP10-ben simán benne van. Ha lesz angol nyelvű verzió, akkor talán előrébb is léphet a listámon.

  18. zsombika. avatar
    zsombika.

    bevallom tévedtem… nagyon megszerettem most nálam top 3ban:)

  19. Minoli avatar
    Minoli

    1:23-ig bírtam, sajnálom 🙁

  20. Ellie avatar

    Elég egysíkúra sikerült ez is.

  21. deni2 avatar
    deni2

    Unalmas ballada, nem tetszik, de nagyon nem!!!

  22. Gábor avatar
    Gábor

    Nagyon jó dalt ki lehetne hozni belőle, ha az összekötő részeket jobban megcsinálják, normális befejezést csinálnak neki és Tóth Gabit kiveszik a vokálból 🙂