A rajongók szerint Törökország ismét a vesztébe rohan

Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com – old.eschungary.hu

A török TRT nemzeti közszolgáltató bejelentette, hogy Can Bonomo lesz az ország következő képviselője. Úgy tűnik, hogy a helyi rajongók nem elégedettek a TRT zsűrije által kijelölt énekessel. Nem értik a rajongók, hogy miért nem választottak egy olyan énekest, aki népszerű náluk, főleg úgy, hogy némelyikük nyíltan bevallotta, hogy szeretnék, ha felkérnék őket Törökország képviseletére.

Bülent Özveren, a TRT képviselője szerint a népszerű, és az úgynevezett „nagy nevek” visszautasították a TRT felkérését. Miközben például Hande Yener, vagy Atiye Deniz nyíltan vállalta, és nagyon örülne a mai napig, ha országát képviselhetné ezen a nemzetközi versenyen. Nem beszélve Tarkanról, akinek minden évben felmerül a neve, mint lehetséges Eurovízió-résztvevő. A helyi weboldalak kampányt szerveztek a TRT döntése ellen, de mint tudjuk, a tavalyi erőfeszítésük a Yüksek Sadakat ellen is kudarcot vallott. Nincs mit tenni, a TRT joga, hogy versenyzőt küldjön az Eurovízióra. Punktum.

Comments

10 hozzászólás a(z) “A rajongók szerint Törökország ismét a vesztébe rohan” bejegyzéshez

  1. Rob avatar
    Rob

    Van sokkal jobb,és sokkal több török énekes aki elismert hazájában és Európában is.Miért nem küldik már ki Tarkant!Vele tuti nyerne Törökország ismét!De így nem fognak.

    1. Dani avatar
      Dani

      Ő lenne a legjobb döntés, az biztos.

  2. Levi21 avatar
    Levi21

    Vagy Hadisét! 🙂

  3. Bananaa.power avatar
    Bananaa.power

    Pedig egyébként nem rossz zenéje van :O De ha a törökök nem őt szeretnék látni, akkor szerintem jogos a felháborodás.

  4. MrSilesian avatar

    Ha ismét nem lesznek döntősök, akkor kérem szépen a mélyen tisztelt TRT-t, hogy nézzenek már magukba! Emre Aydin, Hande Yener, Atiye Deniz, Tarkan, Sebnem Ferah… és még sok olyan név, akik csillogó szemekkel vártak arra, hogy Őket válassza a köztévé, de nem.

  5. Máté94 avatar
    Máté94

    Lassan átveszik Ukrajna szokását,ő náluk is áll a bál…

  6. Anett99 avatar
    Anett99

    Hát nemtudom…Tarkan jobb lenne 😀 de remélem ő is ügyi lesz 😀 am választhatnának végre valaki olyat akit mindenki ismer és nem csak Törökországban ismerik a nevét!!! na de mind1…ha ő megy akkor legyen ügyes! sok sikert neki! 😀

  7. Tusán avatar
    Tusán

    Murat Boz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  8. Xanja avatar
    Xanja

    Sertab Erener, korábbi győztes véleménye szerint Can tehetséges zenész, de szerencsésebb lett volna, ha idén újra a maNgát küldik – ezzel teljesen egyetértek.
    Azt viszont nem értem, miért vannak ilyen sokan a srác ellen. Rendben, hogy nem túl ismert, de ez nem akadály az ESC-n. Pár dalt hallottam már tőle, van egy sajátos stílusa, különleges, de egyáltalán nem rossz. Az biztos, hogy a végleteken táncol, vagy az élmezőnyben végez majd, vagy döntőbe sem jut.
    Én nagyon várom a versenydalt, az eddig hallottak alapján szerintem egyáltalán nem esélytelen a srác (ellenben a Yüksek Sadakattal tavaly, ami tényleg nagy csalódás volt).
    Részemről sok sikert, Can! 🙂

  9. Anett99 avatar
    Anett99

    Igaz!!! am tényleg…Murat Boz is nagyon szupi!!!