Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
Svájc az Eurovízió egyik leghűségesebb országa: részt vettek már a legelső, 1956-os versenyen is, amit Lys Assia dalával meg is nyertek. Versenykedvük azóta alig lankadt, csupán egy-két év kihagyásról lehet beszélni. Utoljára 2006-ban kerültek döntőbe, melyet a Cool Vibes című dal nagy sikere és nyolcadik helye miatt kaptak meg. Idén Anna Rossinelli próbálja meg visszahozni hazájának a dicsőséget, „In love for a while” című dalával, melynek szerzője, David Klein már Sarah Connorral is dolgozott együtt.
Az utcáról százmillió néző elé
David Klein az utcán hallotta először énekelni a lehengerlő Annát, ami sziklaszilárd ambíciókat teremtett benne aziránt, hogy dalt írhasson a mindig szerény énekesnőnek, aki azonban úgy érzi, még messze van attól, hogy világsztár legyen: „Még nem vagyok ikon, csupán szeretek a barátaimmal és zenésztársaimmal, Georg Dillierrel (basszusgitár) és Manuel Meisellel (gitár) játszani, énekelni. Nem sietek a fénybe, egyelőre csak várok, és meglátjuk, mi történik” – mondja Anna.
A dalról: újabb romantikus szám, ezúttal egy kicsit más megközelítésből. Anna azt bizonyítja be, hogy mostani kapcsolata nem csupán egy futó kaland, hanem már komoly szerelem. Érzi, hogy minden máshogyan történik, amikor barátja mellette van. A vihar is derűvé válik, legalábbis a szívekben biztosan. Ha pedig nincs mellette a szerencsés férfi, akkor is meg kell találnia a módját, hogy együtt lehessenek minden nap és minden éjszaka.
Megszerettem ezt a kis aranyos dalocskát 😀 23/43. Döntőbe biztosan nem jut 🙁 De ettől függetlenül érhet el szép helyet. A tavalyi „Aranyeső” után csak jobb jöhet xD Amúgy 2006-ban nem a „Cool Vibes”, hanem az „If We All Give A Little” című dallal voltak döntőben.
De 2006-ban a Cool Vibes 2005-ös top10-es helye miatt voltak döntőben.
Hát de akkor is döntősök voltak xD De lényegtelen; aki akarja; érti 🙂
Na jó, én csak azt akartam megmagyarázni, hogy a cikkben szó sincs arról, hogy a Cool Vibes lett volna a 2006-os daluk 🙂
szerintem az egyik legjobb dal az első elődöntőben! az Orosz hangom nincs de csudi szépfiú vagyok gyerek után meg egyenesen felüdülés nekem!
idén ez volt az első ESC-es dal amit megpróbáltam lefordítani magyarra 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=4hQEahheHSA
Először átlagosnak tartottam, majd jött a többi dal, és egyre csak nála gyengébbek jöttek. Mostmár nagyon szeretem, Anna kisugárzása pedig szerintem nagyon különleges, olyan Lenás.
Én nem tartom esélytelennek a továbbjutásra, és remélek neki egy döntőt.
Nálam az elődöntőjében a 2. és az összes dal közül is top 5 🙂 43/5
Egy nagyon helyes kis relaxáló dalocska, nagyon szeretem, és benne is van a Top 10-emben, igaz csak a vége felé… Szerintem becsusszanhat a döntőbe, de nagy szerencse kell hozzá, hisz az első elődöntőben – ha minden papírforma szerint történik – a 6 mindig döntős ország miatt csak 4 szabad hely marad, amiből az egyikre pályázunk ugyebár mi is… Kicsi az esélye ennek a dalocskának, de nem lehetetlen! Mindenesetre én szurkolni fogok érte! Ja, egyébként engem könnyedségében és egyszerűségében a Spring för livet-re emlékeztet, szóval lehet ezért kedveltem meg annyira… 😛
A kedvencem Kati és Magda mellett. Pont a letisztultsága, egyszerűsége, természetessége miatt szeretem.
Ahogy olvasgattam a kommenteket és a szavazásos oldalakat, nagyon a határon mozog, hogy bejut-e a döntőbe, holott egyértelműen ott lenne a helye. Nagyon szurkolok Annának!
Ha csak az előadókat nézném, nálam svájc lenne a győztes!
Hihetetlen milyen aranyos ez az Anna, nekem legalábbis nagyon szimpi 😀
Elsőre nem tetszett a dal,aztán egyre feljebb jött, végül a 10. helyen landolt nálam.Egyszerű és aranyos.Drukkolok nekik, bár szerintem elvéreznek. 🙁