Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
Niamh Kavanagh-ot a valaha volt legszebb hangú ír Eurovíziós résztvevőként tartják számon, maga mögé utasítva további hat ottani Eurovízió-győztest, valamint többek között Dustint, a belgrádi pulykát. Niamh 1993-ban, „In your eyes” című slágerével küzdötte fel magát a dobogó legfelső fokára, idén pedig visszatér a dalfesztivál
színpadára.
Az éneklés mindig is érdekelte, gyerekkorában kórusokkal, és kisebb helyi bandákkal is voltak fellépései. Emellett folyamatosan, fáradságos munkával képezte hangját. 1990-ben, Roddy Doyle azonos című regénye alapján elkészült a The Commitments című film, melynek rendezője, Alan Parker felfigyelt a lány hangjára. Ekkor indult be
igazán karrierje: a zenés produkcióban közreműködött, majd a főszereplőkkel együtt turnézott, így jutott el az USA-ba is, ahol szerepelt az 1992-es Grammy díjátadógálán.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=OH5XorOdx0w[/youtube]Miről szól a dal?
A szám egy igazán igényes, szerelmes popballada. Van, amikor az előadó sír a magányosokért és imádkozik az elveszettekért. Ám amikor úgy szeret, hogy arra nincs szó, és a holnap sem létezik – az biztosan kedvese miatt történik. A szerzők között egyébként kettő olyant is találunk, akik rajta hagyták kézjegyüket az ország tavalyi
versenydalán, az Et ceterán is.
az egyik kedvencem…
Hát nekem nem.Kicsit olyan unalmas.Van ennél sokkal jobb lassú szám idén.Nem tudom miért vannak sokan oda érte,de remélem nem nyer mert akkor aztán végképp kiakadnék 🙂
39/27
ne félj, nyerni biztosan nem fog 🙂
Szerintem nagyon igényes és szép dal, nekem tetszik! Döntőbe fog jutni, nyerni biztos nem fog, de top10 lesz szerintem! 🙂
nagyon remélem, hogy bejut a döntőbe, többre nincs esélye…
remélem, az Apricot Stone lesz a nyerő .)
93-ban sem gondoltam volna, hogy nyerni fog. Semmi esélyt nem láttam rá, azóta már másként gonolom… Lehet belőle nyertes dal, de sajnos úgy érzem nagyobb esélye van Izlandnak
Szerintem Izlandnak nem sok esélye van a győzelemre. Szerintem akiknek van: Azerbajdzsán, Svédország, Dánia, Németország és talán Albánia, Szlovákia, Törökország.
…mondjuk Lordiról sem gondoltam, hogy nyerni fog…. életem egyik legnagyobb csalódása volt 🙁
végülis bármi megtörténhet, még Hollandia is nyerhet 😛
na jó, a Hollandiát én sem gondolom komolyan 😀
ez a szám eléggé hasonlít a Norvég számra.
sztem döntős lesz,főképp hogy az UK is a 2. elődöntőben szavaz,meg úgyis össze csór 4-5 pontot a többi országtól és 8-10 hely között lesz sztem.
Szerintem nagyon jó. Örülnék, ha TOP10-es lenne, de sajnos nekem nem tűnik reálisnak:(
én is örülnék, ha TOP10-es lenne, de sajnos sokaknak nem tetszik.. 🙁
Nálam top 10-es. Nyerni nem fog, de biztos döntős és biztos szép eredményt fog elérni. Szerintem nagyon szép dal. Nálam 39/7
Nekem is teccik. Mondhatnám úgy is: teccetős 😛
Lilien? Hova lett az emoticonod? Vagy csak nálam nem láccik?
tanonc,
megvan az, én legalábbis látom 🙂
Dontos lesz de ott kozepmezonyben lesz.Amugy eleg jo a szam.Nalam 39/16