Naptár

2009. augusztus
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Junior Eurovízió 2009: a versenyt szervező NTU bemutatta terveit

JESC-2009Tudósító: Klész Imre
Forrás: EBU, NTU

A 2009-es Junior Eurovíziós Dalfesztivált szervező ukrán Egyes Csatorna, azaz az NTU televízió bemutatta az őszi verseny grafikai elemeit. Az eseménnyel egy időben az esetleges műsorvezetők válogatását is elkezdték. Ukrajna idén negyedszer fog részt venni a fiatal énekesek versenyén, és már idén házigazdái lesznek a november 21-i eseménynek Kijevben. Nagy erőkkel folynak már jelenleg is az előkészületek. Ezen a múlt hét keddi sajtótájékoztatón láthatta először a közönség az idei verseny logóját. Ruslan Tkachenko, az idei verseny executive producere vetítette elő a terveket, és válaszolt a kérdésekre.

– Szeretnénk tájékoztatni mindenkit minden fontosabb munkafolyamatokról, a külső megjelenés megtervezéséről, ennek koncepciójáról és minden más fontosabb összetevőről, ami kiváló színpadi produkciót fog nyújtani.

Három nagy téma köré fog csoportosulni a verseny szervezése, melyek az előkészületek során körvonalazódtak. „A Junior Eurovízió 2009 Hete” november 16 és 21 között lesz, ami magában foglalja a verseny nyitányát, egyfajta nyitóbulit. Ennek színhelye az Euroclub lesz, de kirándulásokat, összejöveteleket és a verseny programjának alapvető elemeit is tartalmazza az első egység. A másik két téma a színpadi produkcióra összpontosít, ami egy igazi koncert és egyben egy hatalmas élő televíziós showműsor, amit Ukrajnában és szerte Európában figyelemmel kísérhetnek a nézők kijevi idő szerint 21:15-től.

– Milyen újításokat tudnak bevinni a versenybe? – érkezett a kérdés egy újságírótól.
– Igen, ez egy valóban kritikus kérdés számunkra, főleg az erőteljes moszkvai rendezés után. A Junior Eurovízió is Eurovízió, annak ellenére hogy kisebb horderejű és kisebb a nemzetközi támogatása. De még így is egy népszerű brand, a nagy Eurovízió kistestvére. Mostantól a Junior Eurovízió nem csak Ukrajnában lesz központi téma, de az európai országokban is, főleg azokban, akik részt vesznek a versenyen.

– Hogyan lesznek képesek meglepni Európa nézőit, és mit tesznek azért, hogy látható legyen az, hogy Ukrajna rendezi a versenyt?
– Lényeges információkat kell közvetítenünk Ukrajnáról és az ukrán kultúráról. Döntésünk értelmében az érzelmeket fogjuk kihangsúlyozni, mert gyerekekkel dolgozunk, nekik az érzelmeik tiszták és őszinték. Könnyű őket megnevettetni, de könnyen meg is tudnak sértődni. Csak pozitív érzelmeket közvetíthetünk nekik. Közeli képekre fogjuk alapozni a showt, érzelmekre és a közönség reakciójára. A produkciós csoport fő célja, hogy a közönség aktív résztvevője legyen az eseménynek.

A kreatív koncepcióra vonatkozólag az idei év során megkereste az UNESCO Mariya Prymachenko festőművészt, így nem hagyhatjuk művészetét a háttérben. Igazi ukrán, és nagyon könnyű befogadni művészetét. Nem találtunk tőle különlegesebb, nyílt, tiszta és nagyon ukrán márkát. Így Mariya munkái lesznek a művészi koncepció alapkövei.

Miközben kerestük a megfelelő karaktert a festőművész karakterei között, találtunk egy olyant, ami nemcsak jól néz ki, hanem fontos üzenetet is közvetít, ami világos és értelmezhető gyerekek számára is. Figyelembe vettük a társasági és ökológiai aspektusokat is, amik napjainkban nélkülözhetetlenek az az európai társadalom számára. Az egyik munka amit találtunk, „Az élet napraforgója” nevet kapta. Az „Élet fája” tradícióján alapul, ami segít megérteni a világ létrejöttét. Ráadásul számos ukrán kötődés van ehhez a témához, az ukrán népviselet, annak kiegészítői, díszítő elemei, sokféle legenda és mese. A teljes ukrán kultúrát meg tudjuk így mutatni. Ez az oka annak, hogy az „Az élet napraforgója” lett az idei verseny al-logója. Ez a speciális alkalom és a hozzá kapcsolódó események a magja annak a tervnek, ami az embereket boldoggá teszi. Az Eurovízió tradíciójának megfelelve elkészítettük a győztesnek járó trófea modelljét is. De nemcsak a győztes, idén minden versenyző meg fogja kapni a trófeát. Nagyon fontos a gyerekeknek hogy nyerjenek egy szimbólumot ami emlékeztetni fogja őket hosszú életük kicsiny töredékére.

Szeretném kiemelni, hogy minden kreatív terv a kitűnő ukrán és világszerte ismert animációs szakember, Stepan Koval munkája. Ő a felelős azért, hogy Mariya Prymachenko munkáját adoptálja a Junior Eurovízióhoz.

„Napraforgókat teremtek, mert szeretem az embereket .
Azért dolgozom, hogy boldoggá tegyem az embereket ,
hogy minden nemzet szeresse egymást ,
és hogy úgy éljenek, mint a többi napraforgó a Földön”
(Mariya Prymachenko)

Réges-régi népi legendák alapján láthatjuk, hogyan bukkan fel az Univerzum az érintetlen kaotikus óceánban. Hallhatjuk a történetet azokról az időkről, amikor nem volt ég, nem volt szárazföld sem, csak a hideg kék tenger. Volt egy fa, ami kimagaslott a tengerből. Egyszer csak egy kis virág jelent meg rajta. Fény áradt belőle, ami elterült a végtelen tengeren. Amikor a második virág is felbukkant, egy fantasztikus zene kezdett hallatszódni mindenfelé. Majd egy harmadik virág is elkezdte ontani fényét, így megjelentek a színek. Ekkor a tenger visszahúzódott és megjelent az égbolt. Azután emberek jelentek meg, öregek, fiatalok vegyesen, akiket elbűvölt a fények varázsa. Körbefogták a fát és elkezdtek énekelni és táncolni körülötte, ezek teremtették meg a boldogságot.

Hol születik a csoda? Az igazi csoda mindig benned születik. Egy nagyon kis adag szeretet, az emberek szeretete kell ahhoz hogy növekedjen ez a csodás világ – ez engedi az embereknek hogy álmokat hozzanak létre. Csakis ahol a szeretet él – a szívedben – ott születik a világ legnagyobb csodája. Ültesd el a boldogság magját a szívedben, engedd hogy megnőjön, és hogy az emberek leszedhessék annak gyümölcsét. Tedd vidámmá az embereket.

A sajtótájékoztató alatt elindult az NTU castingja a verseny műsorvezetőinek keresése miatt. Új arcokat szeretnének, akik még sosem voltak a tévé képernyőjén, azért, hogy friss arcok jelenjenek meg az ukrán televízióban. Augusztus 31-ig lehet jelentkezni műsorvezetőnek, a próbajáték pedig szeptember 1-én és 2-án lesz megtartva.

Jelenlegi ismereteink szerint Magyarország nem vesz részt a Junior Eurovízión.

2 hozzászólás Junior Eurovízió 2009: a versenyt szervező NTU bemutatta terveit