Tudósító: Klész Imre
Forrás: karpatinfo.net – MTI
Minden évben az aktuális verseny szervezői arra törekednek, hogy túlszárnyalják az előző évi rendezést látványban, szervezésben, minőségben és sok más dologban. Így nem csoda, hogy Moszkvában egy hét múlva minden idők legnagyobb, leglátványosabb és legköltségesebb Eurovíziós Dalversenye kezdődik meg; az orosz főváros alaposan felkészült a fesztiválra. Összesen 42 énekes, illetve együttes indul, a rendezők nem kevesebb, mint 200 millió rubelt (több mint 1,3 milliárd forintot) szántak a rendezésre. Az első elődöntőt május 12-én rendezik; a magyar induló, Ádok Zoltán a második elődöntőben, május 14-én lép színpadra. A döntő május 16-án lesz.
A fesztivált a legelső verseny svájci győztese nyitja meg; a nyitóünnepségen filmfelvételeken idézik fel az eddigi rendezvényeket és a nyerteseket.
A színpadot az amerikai John Casey tervezte, aki már több korábbi fesztiválon szerzett érdemeket. A kivitelezést európaiakra bízták, a munkálatokat oroszok irányítják. A színpad számos bonyolult műszaki berendezés segítségével működik, a levegőben mintegy 25 ezer négyzetméternyi LED-es kivetítő függ majd.
A nemzetközi szervező bizottság szabta feltételeknek megfelelően a vendégek 3-5 csillagos szállodákban laknak. E célra 13 szállodát foglaltak le teljesen, de ezek a korábbi hírekkel ellentétben nem emelték meg 30 százalékkal áraikat. A fesztivál napjaiban 62 ezer köztéri kamera és 11-15 ezer rendőr vigyáz a város és a vendégek nyugalmára; a verseny helyszínét, az Olimpiai Stadiont és a szállodákat külön egységek őrzik.
A főútvonalakra felfestették a fesztivál emblémáját, a metró menetrendjét az elődöntők és a döntő napjaira több órával meghosszabbították. Felvetődött az a lehetőség is, hogy a Vörös téren hatalmas kivetítőkön közvetítsék az eseményeket.
A stadionban 35 ezer néző fér el, vagyis alig a huszada azoknak, akik jelen szeretnének lenni. Természetesen megjelentek a valódiaktól alig megkülönböztethető hamisított jegyek; Moszkvában már el is fogtak egy férfit, aki ilyeneket árult, és mire rendőrkézre került, már közel egymillió rubeles forgalmat bonyolított le.
A be- és kilépéshez használt berendezéseket, fémdetektorokat négyezer moszkvai felső tagozatos iskolás segítségével tesztelték, ők jutalmul megnézhetik a műszaki főpróbát.
Az előkészületek kisebb-nagyobb, néha politikai indíttatású botrányai mostanra szinte feledésbe merültek. Már senki nem foglalkozik azzal, hogy a grúz együttes dalának angol szövegében eredeti refrénjét úgy is lehetett értelmezni, mintha azt énekelnék, nem akarják Putyint. (A csoport lemondta fellépését és Grúzia konkurens rendezvényt szervezett.) Az sem beszédtéma, hogy Oroszországot váratlan módon egy ukrán énekesnő képviseli.
Feledésbe merült az is, hogy a stafétát a tavalyi rendező Belgrádtól átvéve Jurij Luzskov moszkvai polgármester leszögezte: Moszkvában szó sem lehet arról, hogy a homoszexualitást utcai felvonulásokon tegyék közszemlére, ugyanakkor szexuális hajlamaitól függetlenül mindenkit szívesen látnak. A fesztivál hagyományosan népszerű a melegek körében, és az eddigi versenyeken szép sikerrel szerepeltek homo-, és transzszexuális előadók, köztük a szerb Marija Serifovic, aki 2007-es győzelmével biztosította Belgrádnak a rendezés jogát.
A fesztivál rajongóinak a két elődöntő és a döntő előtt két-két délutáni és egy esti koncertet adnak a szereplők.
A kárpátinfo.net híre szerint sokszoros orosz milliomos könnyűzenei sztár Filip Kirkorov lesz a moszkvai Eurovíziós Dalfesztivál zsűri-elnöke. Ez az utalás valószínűleg az orosz nemzeti zsűrire vonatkozhat. A zsűrik feladata az idén kettős: egyrészt be kell juttatni egy olyan dalt a döntőbe, ami a televoting szerint nem jutna tovább, másrészt a döntőben minden országban átlagolják a televoting (közönségszavazás) és a zsűri szavazatait, így a kettő fele-fele arányban fogja meghatározni az ország által kiosztott végső pontokat, amit a pontbemondó szóvivők (Magyarországon Novodomszky Éva) fogják bejelenteni.
Megvoltak a 2. nap próbái is:
Izrael dalát egyre jobban kedvelem. Színpadi látványa tökéletes, egyszerű, a dalhoz illő. Hangok is a helyükön voltak. Tetszik, amikor a két énekesnő dobolni kezd. Remélem a döntőbe jutnak, ami leginkább szerintem a zsűrin múlik majd.
Bulgária volt ma szerintem a legrosszabb. Borzalmasak voltak. A színpadképük is rossz. Hamisak voltak, legalábbis az egyik csaj. Nem hiszem hogy ebből döntő lesz nekik.
Ízland próbája nagyon jól sikerült szerintem. Yohanna tisztán, szépen énekelt, és mintha az egyik vokalistája a tavalyi Friedrik lenne a Euroban-ból. A színpadkép is jó. Szerintem továbbjutnak.
Macedónia a tavalyi finn bandát akarja utánozni, nekem úgy tűnik. Nem szeretem ezt a dalt. Nem jutnak tovább szerintem.
A szomszédos Románia jól teljesített. Elena jól énekelt, a mozgásuk is jó, de gyakorolhatnak még. A háttérben használhatnának vidámabb színeket is, és lehet hogy ezért hat olyan üdítően amikor a dal végére kivilágosodik a háttér.
Finnországtól többet vártam. A színpadkép sem a legtökéletesebb. Ami a ruhákat illeti a nőkön nem áll jól a miniszoknya. Szerintem még nagyon sok mindenen tudnának változtatni, ennek ellenére biztos döntősök. 😉
Portugália színpadképe tökéletes. Végre élénk, vidám színek a színpadon. A csaj is jól énekelt, de továbbra sem szeretem ezt a dalt. 8.-9. helyen továbbjut.
Chaira hangja továbbra is lenyűgöző. Nagyon szépen énekel. A színpadkép is tetszik. Biztosan továbbjut, és szerintem az Egyesült Királyságtól akár még 12 pontot is kaphat. 🙂
Bosznia Hercegovina is biztos döntős. A háttér hasonlít a klipjükéhöz. Jók voltak.
Lementek az 1. elődöntő versenyzőinek a próbái, ezek alapján szerintem ilyesmi eredmény várható:
1. Törökország, 2. Finnország, (bár nekem ez az előadásmódjuk nem tetszett) 3. Svédország 4. Bosznia Hercegovina 5. Ízland 6. Málta 7. Románia 8. Montenegró 9. Portugália 10. Örményország 11. Svájc 12. Izrael (Remélem a zsűri továbbjuttatja, ha a nézők nem szavazzák be) 13. Andorra 14. Belgium 15. Bulgária 16. Macedónia 17. Fehéroroszország 18. Csehország
Holnap már Zoliék nagy ellenfelei próbálnak. De úgy felül múljuk majd őket. Hajrá Magyarország!! 😀
igen én is láttam az Euroband-es srácot. Én is észrevettem azonnal 🙂
MARIJA SERIFOVIC HOMI EZT NEM TUDTAM DE AKKOR MÁR HÁNY HOMI NYERT? NEM BAJ MERT JÓK A SZÁMOK VERKA, DQ, MARIJA, Sestre, Dana International 2 Transzi nyertes na mind 1 csak most tudtam meg 😀 Na jó nem akarok szemét lenni mert tényleg jó számok csak érdekes…. 🙂 Nem bántásból aki bárki ezt a honlapot olvassa.. 🙂
HBalazs Dima Bilant kifeljetetted….