Naptár

2009. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Eurovízió 2009: promóturnén a versenyzők

esclogo3Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com – esctoday.com

Az országok elődöntőkbe csoportosításakor dörrent el a startpisztoly, de ténylegesen a rajtsorrend sorsolása után indult be az országlátogatási láz az eurovíziós versenyzők körében. Több lehetőség adódik az 54. Eurovízió résztvevőinek arra, hogy népszerűsítsék saját dalukat: meglátogathatják a közös elődöntőben fellépő országok különböző televízió és rádiócsatornáit, klubestet vagy koncertet adhatnak, vagy elküldhetik maguk helyett azt a promócédét, amin jó esetben az adott ország nyelvén szólal meg a versenydal. Egyre több országban rendeznek „Előzetes koncert”-et, ahová sok versenyzőt meghívnak, hogy a rajongók élőben is láthassák kedvenceiket. Igaz, ezen összejövetelek közel sem bírnak akkora súllyal, mint egy televíziós fellépés, de ahol sok versenyző gyűlik össze, úgy tűnhet, hogy hiba lenne kihagyni azt a lehetőséget. Lássuk, ki milyen csodaszerrel próbál magasabb pontokat szerezni a májusi versenyen!

Ez a hónap azzal a hírveréssel kezdődött, hogy Szvetlána Loboda, az idei ukrán versenyző állítólag bemutatta terveit a színpadi kellékre vonatkozólag. Egy óriási, fogaskerékhez hasonlító képződmény egy sztriptízbárban használatos vonaglórúddal lesz ellátva, ezt fogja használni a versenyző. Mivel április elsején jelentek meg ezek a hírek, mindenki nagyon bízott benne, hogy ez csak egy áprilisi tréfa, és egyébként is egy sztriptíztánc lehet hogy súrolja az EBU szabályait, mert az Eurovízió nem lehet korhatáros műsor.

Marko Kon, az idei szerb versenyző április 3-án Szarajevóba ment promótálni „Cipela” című versenydalát, illetve bejelentette, hogy francia, orosz, héber és angol verzió is fog készülni a dalból. Sőt egy latin kiadás is tervbe van véve, a dance remix mellett.

Hamburgban ismét eurovíziós dalokra lehet táncolni május 2-án, 5 euróért. DJ Douze Points a legjobb eurovíziós dalokat fogja feltenni, többek között sok ideit is. Arról nincs információ, hogy lesz-e meghívva sztárvendég, de valószínűleg hasonló élményt fog nyújtani ez az est a rajongóknak, mint a nagy versenyek utáni afterparty-kon szokott lenni.

A londoni UKeurovision Preview Party nevű koncertnek viszont több fellépője lesz április 17-én. Személyesen találkozhatnak a rajongók a ciprusi, a lengyel, a román, a fehérorosz, az ukrán és a bolgár versenyzővel.

A mi Ádok Zolink a Vajdaságba ment el, hogy megismertesse dalát a szerbiai közönséggel, több helyi televízió és rádióadó műsorában szerepelt.

A lengyel Lidia Lettország és Ukrajna után elutazott Moldovába is. Tervbe van véve a brit, a holland és az ír főváros meglátogatása is. Az Eurovision-Croatia.com szavazása szerint Lidia Kopania a legszebb énekesnő az idei versenyen (65%), őt követi a román Elena (20%), és a török Hadise (7%).

Chiarát Málta belgiumi nagykövete hívta meg, hogy segítse az énekesnőt dala népszerűsítésében. Az április 17-i esemény nyilvános lesz, a máltai Kulturális Diplomáciai Egység illetve a Külügyminisztérium, valamint számos máltai nagyvállalat támogatásával fog létrejönni a program.

Habár a spanyol versenyző, Soraya közvetlenül a döntőbe jutott, nem ül meg babérjain, megpróbálja kiköszörülni azt a csorbát, amit a NégyNagy országok gyászos szereplése szokott okozni mostanában. Múlt héten az egyik nagy riválissal, a török Hadise-vel találkozott Madridban, ezután a külföld felé fogja venni az irányt. Április 17-én Londonban, 18-án Belgiumba, 19-én az amszterdami nagy promó koncerten, 21-én és 22-én Görögországban, 23-án a spanyolok által mindig 12 ponttal jutalmazott Romániában, majd másnap Moldovában fog fellépni.

A horvát Igor Cukrov és Andrea versenydaluk spanyol változatával próbálnak nagyobb népszerűségre szert tenni.

Belgiumban promó víkend lesz, április 18-19-én Málta, Bosznia-Hercegovina. Románia, Spanyolország és Örményország képviselőivel találkozhatnak a rajongók.

A bosznia-hercegovinai Regina együttes március 20-án két napot fog eltölteni a törökországi Isztambulban, várhatóan több fellépésük is lesz.

A grúz Stephane & 3G annak ellenére, hogy kizárták őket/kizáratták magukat az idei versenyből, ígéretükhöz hűen nem fogják lemondani fellépésüket Lengyelországban, hamarosan találkozhat velük a helyi közönség.

Valószínűleg a legtöbb energiát a görög Sakis Rouvas fektetni be a promóció tekintetében. Márciusban már járt Bosznia-Hercegovinában, ezután Szerbiában volt, az orosz nemzeti döntőn a brit Jade-vel találkozott, majd Ciprus és Hollandia következett. Túl van romániai és bolgár látogatásán is, ezen a hétvégén Törökországban lesz. Mindenhol több televíziós műsorban jelent meg, esetenként koncertet is adott.

A másik nagy utazó a török Hadise. Hollandiában, a moszkvai turisztikai vásáron, a számára botrányosra sikerült bosnyák nemzeti döntőn, és a finn Eurovízió Partyn vett részt eddig, de tervbe van véve majdnem az összes ország, akikkel együtt fog versenyezni az első elődöntőben.

Sok versenyző használta ki a kedvező lehetőséget, hogy nemzeti döntők műsorában vendégként bemutassák versenydalukat. A sok példa közül egy a szlovák nemzeti döntő, ahol az azerbajdzsáni duó, AySel és Arash adta elő versenydalát.

Az idei év legnagyobb promóciós durranása a hollandiai Eurovision in Concert 2009 lesz Amszterdamban április 18-án, ahol 20-25 euróért – a tegnapi hírek szerint – 23 ország versenyzője fog fellépni. Ezen az estén a német, a szlovén, az albán, a montenegrói, a spanyol, a máltai, a szlovák, az ukrán, a belga, az izlandi, a moldovai, a lengyel, az örmény, a bosznia-hercegovinai, a ciprusi, a román, az ír, a dán, a fehérorosz, a litván, a bolgár, a szerb és a brit versenyzők fogják előadni versenydalukat. Az ezt megelőző napon komplett, egész napot betöltő programot szerveznek a delegációknak, az idei holland versenyzők, vagyis a De Toppers lesz a házigazda.

A végén egy rossz hír: a belgovision.com kiszivárogtatott híre szerint idén nem fog kapni a verseny győztese ajándék promóturnét, hogy a verseny szervezői az így megtakarított pénzt a dalverseny formátumának tökéletesítésére használhassák.

2 hozzászólás Eurovízió 2009: promóturnén a versenyzők