Ádok Zoli bio: született 1976. március 22-én

adokzoli5Tudósító: Klész Imre
Forrás: wikipedia.hu

Zoltán Szegeden született, a családja második gyerekeként. Egy nővére van (Marietta). A Szegedi Művészeti Szakközépiskolában kezdte el középiskolás tanulmányait balett szakon. Két évvel később átjelentkezett a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába, ahol 1996-ban érettségizett.

Színészi karrier

Szegeden a középiskolai tanulmányai mellett a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, ahol olyan musicalekben játszhatott, mint például: a Chicago, My Fair Lady, Anyegin, Marica grófnő, A trubadúr és a Bánk bán.

Pécsett is folytatta a színészkedést, egyszerre volt tagja a Pécsi Nemzeti Színháznak és a Pécsi Balett Társulatnak. Ez alatt az idő alatt olyan produkciókban táncolt, mint a Kopélia, Rómeó és Júlia és a Csodálatos Mandarin.

1997-ben a Magyar Fesztivál Balett tagjaként részt vett a Nap Szerettei és a Boleró előadásaiban.

1998-tól több színház tagja is volt. A Budapesti Operett Színházban, mint a Hotel Menhtol és a Van, aki forrón szereti, a Tatabányai Nemzeti Színházban pedig az Emil és a Detektívekben, mely táncjeleneteinek koreográfusa volt. Külföldön is felkérték több szerepre, az ausztriai Klagenfurti Nemzeti Színházban a Csárdáskirálynőben játszott.

2000-ben a La Dance kortárs balett társulat tagja volt. Meg ebben az évben leszerződött a baseli Häbse Színházhoz, ahol a Fame című musicalben szerepelt. Ezután a bécsi Metropol Színház tagja volt egy évig.

2001-ben visszatért Magyarországra és egy évig újra a Budapesti Operett Színházban játszott, olyan musicalekben, mint az Elisabeth, a Funny Girl, A Muzsika Hangja és A Kutya, akit Bozzi Úrnak hívtak.

2002-től öt éven keresztül külföldön dolgozott. Először két évig tagja volt a berlini Theate am Potzdamez Platzban, ahol régi álma vált valóra azzal, hogy játszhatott a Macskák című Webber musicalben. 2004-től a három éven keresztül a Crystal Cruises nevű óceánjárón, amivel bejárta az egész világot, több musicaldarabban is fellépett (Chicago, Mamma Mia, Macskák, Kabaré, Hegedűs a Háztetőn, Miss Saigon, Nyomorultak).

2008-tól a Madách Színház tagja, ahol a József és a Színes Szélesvásznú Álomkabát című musicalben szerepel.

2009-ben megkapta első filmes szerepét Steiner Kristóf Álom.net című filmjében, amelynek egy énekest alakít és a filmből két betétdalt ő énekel.

Zenei karrier
2007-ben jelentkezett az RTL klub tehetségkutató műsorába a Csillag Születikbe. A műsorban a Fever című dalt adta elő egy táncos produkcióval, de csak a középdöntőig jutott el. Mivel a csatorna tehetséges előadónak tartja Zoltánt felkarolta és segítségével 2008-ban elkészült első szólóalbuma Tánclépés címmel. Az album első kislemeze a címadó dalból, a Tánclépésből készült, amelyet előszeretettel játszanak a magyar rádiók és zenei csatornák. A dalt Zoltán elő is adta élőben a RTL klub Szombat Esti Láz című táncos műsorában.

2009-ben Ádok Zoltánt az a megtiszteltetés érte, hogy miután Márk és Tompos Kátya visszamondták a felkérést, ő képviselheti Magyarországot a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon a Tánclépés című dal angol változatával a Dance With Me-vel.

2009-ben megjelent Zoltán második kislemeze és videoklipje, a Velem a fény című dalból készült és az Álom.net című film egyik betétdala is.

Comments

8 hozzászólás a(z) “Ádok Zoli bio: született 1976. március 22-én” bejegyzéshez

  1. tacom avatar
    tacom

    Boldog születésnapot, Zoli!

  2. bazsa avatar
    bazsa

    Boldog Születésnapot! 🙂

  3. zaffarano avatar

    … kívánjuk hogy legyen még sok ilyen szép napod! http://www.youtube.com/watch?v=RkWZ8f6JVts

  4. Nyee avatar
    Nyee

    Boldog Szülinapot!

  5. Besc avatar

    Hoppá, Honfoglalón belépőkvíz, első kérdés:
    1976. március 22-én született az az énekes, aki Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalversenyen Moszkvában. Kiről van szó?
    Zentai Mark Ádok Zoltán Tompos Kátya

    🙂
    Könnyen benézheti, aki lemaradt a februári események valamelyik kanyarjában.

  6. Patrik avatar
    Patrik

    happy birthday! 🙂

  7. Patrick S avatar
    Patrick S

    SOK BOLDOG SZÜLINAPOT KíVÁNOK!!!!!!!!!!!!!

  8. Demien avatar
    Demien

    Azoknak akik lemaradtak rólla(mint pl. én is) itt egy videó,remélem jól linkeltem be a címet.RTL Klub tegnap késő esti műsorában Ádok Zoli volt a vendég.De ha valamit elrontottam akkor ez a videó a legfissebb a Fókusz porték videói között
    http://www.rtlbulvar.hu/video/48414